Gulyás: A világban szétszóródva élő magyarság erőforrás az anyaország számára

 

A magyar kormány erőforrásként tekint a magyarság szétszóratottságából fakadó helyzetre – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen.

Gulyás Gergely a Rákóczi Szövetség Összmagyar Egyetemista Táborában megtartott előadásában hozzátette: ha sikerül felébreszteni a magyarságtudatot azokban a magyarokban, akik más országban, esetleg másik kontinensen születtek, akkor ez a magyar nemzet javát is szolgálhatja.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy kilenc év alatt több mint egymillióval nőtt a magyar állampolgárok száma, és továbbra is arra biztatott mindenkit, hogy ha szeretné ily módon megerősíteni kötelékét az anyaországgal, tegye meg, hiszen ez a lehetőség adott.


Az ország gazdasága erősödik

Gulyás Gergely kiemelte, hogy az ország gazdasága erősödik, amit az is bizonyít, hogy egyre többen zárkóznak fel a középosztályhoz. Ehhez csatlakozik a családpolitika, amely abban segít, hogy ha valaki gyermeket vállal, az ne a szegénységet jelentse – közölte.

Hozzátette: ha ma Magyarországon valaki három gyermeket vállal, akkor 620 ezer forintig, vagyis mintegy 2000 euróig nem fizet adót, s a közoktatásban, illetve az egyetemi időszak nagy részében mindent ingyen kap. Ezzel tette világossá a kormány, mely társadalmi modellt támogatja, azzal együtt, hogy mindenki számára megadja a választás lehetőségét, miként kíván – fogalmazott.

Gulyás Gergely a Kárpát-medencéből, a diaszpórából érkezett, valamint az anyaországi hallgatói csoportokat képviselő diákok előtt beszélt arról is, hogy hamis a nyugat-európai és az Egyesült Államokban elérhető sajtótermékek által az országról festett negatív kép.

Ezeket javarészt olyan ideológiai viták generálják, amelyek a kelet- és a nyugat-európai társadalmi fejlődés eltérő folyamataiból adódnak – mondta.

Az ország migrációs politikáját firtató kérdésre válaszolva kitért arra: Magyarországot kevésbé a menekültkérdés, inkább a migrációs kérdés érintette az elmúlt években.

Hozzátette: azzal, hogy a magyar kormány 2015-ben nemet mondott a tömeges migrációra, nemcsak az ezzel kapcsolatos problémáktól óvta meg az ország lakóit, de felelősséggel gondolkodott azokról az országokról is, ahonnan például a szakemberek a nehéz helyzet miatt elvándorolnak.

Ott ugyanis például egy polgárháború utáni újjáépítkezés során ezek az emberek nagyon fognak hiányozni, ezért a problémáikat helyben kell megoldani, másképp a gondok továbbgyűrűznek – hangsúlyozta a miniszter.

Gulyás Gergely ugyancsak kérdésre válaszolva a német-magyar kapcsolatokat értékelve azt mondta: a gazdasági területen folyamatos a jó kapcsolat, amit a német tulajdonú cégek jelentős beruházásai is igazolnak.

Politikai téren a migrációhoz köthető nézetkülönbségek miatt akadtak ugyan feszültségek, de a páneurópai piknik 30. évfordulójára rendezett eseményen a 2015 után német részről keletkezett „rossz szájíznek” már nem volt nyoma, a rendezvényen egyetlen konfliktusos kérdés sem merült fel.

A Rákóczi Szövetség Összmagyar Egyetemista Táborában mintegy 300 fiatal van jelen. A szerdán kezdődött és vasárnapig tartó programsorozat keretében közéleti és társadalmi kérdéseket érintő előadásokat hallhatnak, valamint gasztronómiai és sportrendezvényeken vesznek részt.

A közoktatásra fordított forrás a legjobb beruházás a jövőbe 

A közoktatásra fordított források, ha azok jól hasznosulnak, akkor mindannyiunk számára a legjobb beruházást jelentik a jövőbe – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen, a felújított középiskolai kollégium ünnepélyes átadásán.

Gulyás Gergely példamutatónak nevezte a mintegy 250 millió forintból, hazai és uniós források segítségével megvalósult beruházást, kiemelve, ha ehhez a fejlesztéshez hasonló módon, jól veszik igénybe a támogatásokat, akkor azok hosszú távon fognak hasznosulni.

Jobb hasznosulás és befektetés aligha lehet az oktatásnál – jegyezte meg a miniszter, hozzátéve, a felújított kollégium nyolcvan, a katolikus gimnáziumban tanuló diák és a szakképzésben részt vevők számára biztosít lakhatást.

Kifejtette, a kormány elsősorban az intézményi kereteket tudja biztosítani, de tartalommal feltölteni csak a kollégiumihoz hasonló közösségek tudják. Az, hogy milyen lesz az ország jövője, elsősorban a közoktatásban dől el, ezért fontos az erre a célra szánt támogatások jó felhasználása – közölte.

Gulyás Gergely azt mondta, a teljesen megújult kollégiumot ősztől használó tanulók irigylésre méltó helyzetbe kerülnek, és remélhetőleg olyan közösségeket alkotnak majd, amelyek túlélik a diákok által itt töltött időszakot.