A hét végére a magtárakba kerülhet a búza

 

Bár minőségben vegyes a kép, termésátlagban a korábbi várakozásokhoz képest jobbat hoznak a kalászos gabonák. Ha az időjárás megfelelő lesz, a hét végéig befejeződhet a búza aratása – olvasható a Világgazdaság keddi számában.

A lapnak Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy az árpa aratását befejezték az eddigi adatok szerint 5,3-5,4 tonnás hektáronkénti termésátlaggal, ami lényegesen jobb a korábbi várakozásoknál.

Az elnök közlése szerint a búza is jobban teljesített a vártnál, az országos hektáronkénti termésátlag egyelőre 5,1-5,2 tonna. Petőházi Tamás szerint a minőségről még korai bármit is mondani, mert az elmúlt hétvégén a termény 20-25 százaléka még kint volt táblákon.


Hozzátette: az időjárás-előrejelzések szerint nem lesz akadálya a betakarításnak, így a hét végére már végezhetnek a búza aratásával.

A cikk szerint a repce viszont megsínylette a téli és a tavasz eleji aszályt, a 2,8 tonnás hektáronkénti termésátlag alacsonyabb az utóbbi évek hozamánál.

Csősz Tibor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének tanácsosa azt közölte a lappal, hogy az aszályos hónapok után jóval rosszabb termésre lehetett számítani.