Kishajókikötőt alakítanak ki a Tiszán Szegednél

 

Negyvennyolc férőhelyes kishajókikötőt alakítanak ki a Tiszán Szeged belvárosában, a beruházás a Partfürdő 300 millió forintból megvalósuló fejlesztésének része – közölte a város gazdasági alpolgármestere csütörtökön.

Szentgyörgyi Pál (MSZP) a beruházásról tartott szegedi sajtótájékoztatón elmondta, az önkormányzat jelentős forrásokat fordít turizmusfejlesztésre. Már zajlik a szintén a Tisza partján álló Móra Ferenc Múzeum központi épülete és a vár rekonstrukciója, valamint a Belvárosi mozi felújítása. Hozzátette: emellett előkészítik a Stefánia és a Móra park zöldfelületeinek megújítását is.

A Partfürdőn folyó munkálatok hosszú távú célja, hogy az egyedülálló adottságokkal rendelkező terület a Tisza-túrák végállomása legyen – mondta a politikus.


Már elkészült egy 250 méteres parti sétány, két-két gyermekjátszótér, strandfoci, illetve röplabdapálya, 300 méteres partszakaszon pedig horgászpályát alakítottak ki. Az önkormányzat saját forrásaiból bővíti a terület villamosenergia-ellátását is.

Augusztusban a Partfürdőn a kajak-kenu világbajnokság idején szurkolói kempinget alakítanak ki, emellett folyik több üdülő felújítása – közölte az alpolgármester.

Jávorszky Iván, a Partfürdőt üzemeltető Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a kishajókikötőt a szegedi Mahart Tisza Yacht Kft. építi. Az úszóművet 15 méteres bejáró kapcsolja össze a parttal. Központi, több mint 300 négyzetméteres mólója elsődlegesen vízi pihenőhelyként szolgál majd.

Ehhez az egységhez 96 méteres kikötőmóló kapcsolódik, melynél 48 hajó helyezhető el. A kikötőnél – amely igény esetén 72 férőhelyesre bővíthető – vízi üzemanyagtöltő állomást is kialakítanak. Az úszómű jövő tavasszal kerül végleges helyére, a Belvedere palotával szembe, a Tisza újszegedi oldalára – közölte a szakember.