A modern autóipari beruházások a magyar gazdaság fejlődésének kulcsa

 

A magyar gazdaság fejlődésének kulcsa, hogy az új, modern autóipari korszak beruházásait Magyarországra tudjuk vonzani – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Győrben, a Széchenyi István Egyetem 14,25 milliárd forintos állami támogatásból megvalósult Felsőoktatási és Ipari Együttműködések Központjának (FIEK) ünnepélyes átadóján.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a győri FIEK-kel szemben az az elvárás, hogy növelje Magyarország vonzerejét az újabb beruházók szemében, és a kontinens legjobb tudásával rendelkező szakemberek révén az autóipari kutatások egyik legfontosabb helyszínévé váljon.

Kiemelte, hogy a kormány zászlóshajóként tekint a győri FIEK-re, amely mellett további hét ilyen intézményt hoznak létre az országban.

Emlékeztetett arra is, hogy míg 2010-ben az autóipari termelés éves értéke 4000 milliárd forintot mutatott, addig 2018-ban 8500 milliárd forintot. Az év első három hónapjában pedig további 11 százalékkal nőtt. Ez azt jelzi, hogy közel az az időszak, amikor a magyar autóipar éves termelési értéke eléri a 10 ezer milliárd forintot – mondta a miniszter.