Átadták az M4 újabb szakaszát

 

Átadták az M4-es gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti 10,8 kilométer hosszú szakaszát kedden.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára emlékeztetett rá, hogy a 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló útprogram teljes költségvetése mintegy 3200 milliárd forint, ebből 1800 milliárd forint hazai költségvetésből származik.

A 2016 és 2024 közötti időszakban a magas szolgáltatási színvonalú hazai közúthálózat mintegy ezer kilométernyi új útszakasszal bővül. Stratégiai cél a kiemelt gazdasági térségek gyorsforgalmi bekötése, az autópályák, autóutak elvezetése az országhatárokig. Jelentősen javul az elérhetősége Békéscsaba, Eger, Kaposvár, Salgótarján, Sopron és Zalaegerszeg mellett Szolnoknak is – hangsúlyozta.


A most átadott útszakaszok a megyeszékhely és a Tápióság településeinek jobb megközelíthetőségét biztosítják, és később autópályává fejleszthetők. Beszélt arról is, hogy hamarosan indulnak a munkák az M4-es Abony és Törökszentmiklós közötti szakaszán, a 27 kilométeres beruházás 2022-ben készül el. Az M4-es országhatárhoz közeli szakasza is épül – jegyezte meg.

Földi László (KDNP), a térség országgyűlési képviselője arra emlékeztetett, hogy az M4-es megépítését régóta szorgalmazták, és a befektetői érdeklődés növekedésére számítanak. A fejlesztésnek köszönhetően nemcsak Cegléd és térsége, de az azon túli területek is sokat profitálhatnak – fűzte hozzá.

A 4-es főút az Alföld első számú közlekedési tengelye, jelentős tranzitforgalommal – idézte fel Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója. Elmondta, hogy a most átadott 10,8 kilométeres szakaszba nem tartozik bele a 311. számú, még építés alatt álló külön szintű csomópont, a további szakaszok tervezési munkái pedig ősszel kezdődnek: Törökszentmiklóstól Püspökladányon át Berettyóújfaluig, valamint ősszel kezdődnek a kivitelezések a Törökszentmiklós–Abony között, mintegy 27 kilométer hosszon.