Csaknem 4 milliárdnyi adósságot engedett el a NAV tavaly

 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 83 milliárd forint részbeni vagy későbbi befizetésére biztosított lehetőséget tavaly, miközben elengedett csaknem 4 milliárdnyi tartozást – írta a Magyar Nemzet csütörtökön.

A cikk szerint a hatóság sokszor könnyített a pénzzavarral küzdő adófizetők helyzetén: 121 ezer olyan beadványt bírált el, amelyben az ügyfelek fizetési kedvezményt kértek, és ezek közül 90 ezret legalább részben jóvá is hagyott.

A magánszemélyek jellemzően a személyi jövedelemadó és az illeték miatt kérnek fizetési kedvezményt, míg a cégek rendszerint az általános forgalmi adó ügyében.

Tavaly a legtöbb – csaknem 20 ezer – kérvény az adóhivatal Pest megyei igazgatóságához futott be, de Borsodban és Szabolcsban is túllépte a 9 ezret az ilyen iratok száma. A legkevesebb beadvány Nógrádból, Tolnából és Zalából érkezett, ezekben a megyékben 3 ezer alatt maradt az esetszám.

A NAV felhívta rá a figyelmet: a kérvények értékelésekor az elsőfokú hatóság áttekinti, hogy az érintett korábban folyamodott-e enyhítésért és teljesítette-e a feltételeket.

Ha az adófizető az átütemezésben foglaltaknak nem vagy csupán részben tesz eleget, valamint ha a cég a kedvezmény időszaka alatt felszámolás alá kerül, akkor a tartozás a járulékaival együtt egy összegben esedékessé válik – olvasható a Magyar Nemzetben.