Hamarosan megkezdődhet a Budapest–Belgrád vasútvonal építése

 

A magyar kormány nevében a Pénzügyminisztérium benyújtotta a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának megvalósítására a hitelkérelmet a Kínai Eximbank részére – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a szaktárca közleménye szerint.

A beruházást kivitelező fővállalkozókkal május 24-én írták alá a Soroksár-Kelebia vasútvonal korszerűsítésére a szerződést, amely a Kínai Eximbankkal kötött hitelmegállapodás elfogadásakor lép hatályba –hangsúlyozta Varga Mihály a közleményben. A projektről szóló nemzetközi megállapodás szerint a beruházás 85 százalékát hitelből, a fennmaradó 15 százalékot saját forrásból finanszírozza a magyar állam.

A tervezési és engedélyezési munkák a hitelszerződés megkötése után elkezdődhetnek, a cél az, hogy 2023-ra befejeződjön a vasútvonal építése. Ennek érdekében a kormány egyszerűsíteni kívánja a szükséges eljárásokat, és lehetővé teszi, hogy az illetékes hatóságok a szükséges engedélyeket gyorsított eljárásban adják ki.

A Belgrád és Budapest közötti vasútvonal korszerűsítése, a kelet-közép-európai régió egyik legfontosabb infrastrukturális beruházása kínai pénzügyi és technikai hozzájárulással épülhet meg – hangsúlyozta Varga Mihály. Kiemelte, hogy ez a logisztikai folyosó kínálja majd a leggyorsabb szállítási útvonalat Kína és Európa nyugati fele között. A projekt az Egy övezet, egy út kezdeményezés részeként kapcsolja be térségünket a világkereskedelem egyik legjelentősebb útvonalába – közölte a Pénzügyminisztérium.

A miniszter szerint amellett, hogy a vasútvonal hozzájárul a kelet-közép-európai, jelenleg hiányos észak-dél irányú vasúti kapcsolatok bővítéséhez, fontos szempont az is, hogy a kínai cégek az Európába szánt áruk nagy részét a pireuszi kikötőből vasúton juttathassák el a kontinensre. A szállítási útvonalért folyó versenyben pedig Magyarország lemaradna a beruházás nélkül – mutatott rá a pénzügyi tárca.