Hazacsalogatná az építőipari szakembereket az Évosz

 

Építőipari hazahívó börzét rendez az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Münchenben június 6-án – közölte a szövetség elnöke az M1 Ma reggel adásában.

Koji László hozzátette: az építőiparban továbbra is hiány van a jól képzett szakmunkásokból és mérnökökből, ezért a helyzet kezelésére hazahívó kampányt dolgozott ki az Évosz.

Hangsúlyozta: jelenleg a legjobb magyar cégek is tudnak olyan ajánlatokat tenni, amelyen valószínűleg sok külföldön dolgozó szakmunkás és mérnök elgondolkozna.

Emlékeztetett: a recessziós években 80 ezer embert engedett el Magyarország, ebből a legjobbak, körülbelül 30 ezren Nyugat-Európába, így például Bajorországba, Hollandiába, Ausztriába és Angliába mentek dolgozni.

Mint elmondta, a müncheni eseményen bemutatják a magyar építésgazdaság helyzetét, beszélnek a fiatalokat érintő kormányzati támogatásokról, emellett hét cég konkrét ajánlatokkal érkezik például bérekre, lakhatási támogatásra és továbbképzési lehetőségekre.

A hazai építési ágazat fellendülése olyan perspektívát ajánl, ami hazavonzhatja a munkásokat – emelte ki Koji László.