Fontos az állami vállalatok példamutatása a társadalmi felelősségvállalásban

 

Rendkívül fontos, hogy az állami tulajdonban lévő vállalatok példát mutassanak a társadalmi felelősségvállalás területén végzett tevékenységükkel – jelentette ki a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter pénteken Budapesten, az „Adj egy ötöst!” program 2019. évi pályázatának díjátadó rendezvényén.

Bártfai-Mager Andrea elmondta, a Salva Vita Alapítvány és a Szerencsejáték Zrt. által meghirdetett érzékenyítő program keretében a diákok személyes találkozásokon és élményeken keresztül ismerkedhetnek meg a fogyatékossággal élő társaikkal.

A közös tapasztalatok megváltoztatják az emberek hozzáállását, lerombolják az előítéleteket, és azok helyébe az empátia, az odafigyelés lép – mutatott rá.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#adjegyötöst #highfive #mozgássérült #wheelchair #pályázat

Adj Egy Ötöst! (@adjegyotost) által megosztott bejegyzés,

Kiemelte: az „Adj egy ötöst!” program hozzájárul ahhoz is, hogy a fiatalok a társadalom elfogadó és felelősen gondolkodó tagjaivá váljanak. A Szerencsejáték Zrt. ezt a tevékenységet több programmal és támogatásokkal is próbálja elősegíteni, a társaság e területen kiemelkedő munkát végez – tette hozzá.

Bártfai-Mager Andrea kitért arra is, hogy a Szerencsejáték Zrt. a szemléletformálás érdekében az értékesítésben részt vevő munkatársai körében is folyamatosan végez képzéseket, segítve azt, hogy a fogyatékossággal élő vásárlók is megfelelő és szakszerű kiszolgálást kapjanak.

A társaság több mint 15 éve tartja fenn a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató, karitatív sorsjegy-értékesítési hálózatát, amelyben 180-n dolgoznak.

„Ezek a tevékenységek példaértékűek, amivel a Szerencsejáték Zrt. nap mint nap bizonyítja, hogyan járulhat hozzá egy vállalat a sikeres társadalmi szemléletformáláshoz” – fogalmazott Bártfai-Mager Andrea.

Elmondta azt is, hogy a program indulása óta 61 településen 103 iskola bevonásával mintegy 11 ezer emberhez jutottak el.

Czepek Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója arról beszélt: a társaságnál hisznek abban, hogy a különbözőség nem hátrány, és nem feltétlenül különbség, hanem színesség és változatosság. Azt vallják, hogy a közösségi erő érték – mondta.

Heidl Szilvia, a Salva Vita Alapítvány pénzügyi és operatív vezetője személyes történetét megosztva arról beszélt, hogy számára az „Adj egy ötöst!” program a reményt jelenti. Kiemelte a fogyatékossággal élő emberek megismerésének fontosságát.

A díjátadó gálát a Groupama Arénában tartották mintegy ötszáz gyerek részvételével. A program honlapja szerint április 30-ig országosan 61 település 89 oktatási intézménye nyújtott be értékelhető pályázatot.