Az Európai Unió élvonalában a magyar gazdasági növekedés

 

A kormány gazdaságpolitikájának az eredményességét igazolja, hogy 2019. első negyedévben 5,3 százalékkal nőtt a hazai GDP, amely meghaladta az elemzői várakozásokat – jelentette ki Varga Mihály.

A tavalyi öt százalékos GDP-bővülést követően az idei első negyedéves adat egyértelmű jelzése annak, hogy a lendületes növekedés az év egészében fennmaradhat – hangsúlyozta Varga Mihály. A tárcavezető elmondta: a kétezres évekkel ellentétben a gazdaság kiemelkedő teljesítménye stabil és kiegyensúlyozott, amely mögött nem külső eladósodás és magas költségvetési hiány áll. Míg az Európai Unió átlagos növekedése az első negyedévben 1,5 százalék lehet,

a magyar gazdasági bővülés ennek mintegy 3,5-szerese, amellyel – a rendelkezésre álló adatok alapján – első helyen vagyunk a tagállami rangsorban.

A foglalkoztatottak száma ma már csaknem 4,5 millió, miközben a 3,6 százalékos munkanélküliség a legalacsonyabb a rendszerváltás óta. Ezzel párhuzamosan a hatéves bérmegállapodás eredményeként kétszámjegyű bérnövekedés valósul meg, amely érdemben járul hozzá a lakossági fogyasztás emelkedéséhez, a szolgáltatói szektor erősödéséhez – ismertette a pénzügyminiszter.

Varga Mihály kiemelte:a gazdaságpolitika iránti bizalmat jelzi, hogy a vállalatok egyre több beruházást valósítanak meg, amely megmutatkozik az ipar és az áruexport növekvő teljesítményében. A kormány számos intézkedése közül az uniós fejlesztési források elosztása, illetve az otthonteremtési program szerepe emelhető ki, melyek nyomán az építőipari termelés 48,2 százalékkal, a lakásépítések száma pedig 8 százalékkal emelkedett az első negyedévben.

A kormány célja, hogy a magyar gazdaság növekedése továbbra is fenntartható pályán, az uniós átlagot meghaladó mértékű maradjon

– emelte ki a tárcavezető. Varga Mihály hozzátette: 2010 óta összességében 28,6 százalékkal bővült a magyar GDP, amely az előttünk álló negyedévek során még tovább fog emelkedni. Az esetleges jövőbeli külső kockázatokra tekintettel a költségvetési tervezés középpontjában a családok támogatása mellett a gazdaságvédelmi intézkedések állnak.