Erősen megcsappant a méhek száma világszerte

 

A 2019-es évet a beporzók évének nyilvánította az Agrárminisztérium. Az intézkedés célja, hogy felhívja a figyelmet a növények beporzását végző rovarok számának rohamos csökkenésére – hangzott el hétfőn az M1 Magyar gazda című műsorában.

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) már évek óta arra figyelmeztet, hogy radikálisan csökken a méhek száma, és ez a folyamat csak fokozódik. Mára a méhek Amerikában és Franciaországban is megtizedelődtek, Kínában pedig már vannak olyan hatalmas területek, ahol nincsenek mézelő méhek – mondta Bross Péter, az OMME elnöke

Tavaly hazánkban is több méhész jelezte, hogy a méhei elpusztultak, illetve elhagyták a kaptárt. A jelenség okait a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai jelenleg is vizsgálják. Az a tapasztalat, hogy több kiváltó tényező összessége okozta a kaptárak elnéptelenedését, a méhcsaládok legyengülését, illetve a pusztulását.

Ezért döntött úgy az Agrárminisztérium, hogy külön vizsgálja azokat a hatóanyagokat, amelyek önmagukban nem halálosak, viszont nem vizsgálták eddig még azt, hogy ezek kombinációja milyen hatást fejt ki a méhekre – közölte Nagy István agrárminiszter.

A szaktárca több olyan intézkedést hozott, amelyek a méhek védelmét, illetve a méhészek támogatását szolgálják. Bevezetik az online permetezési naplót, amely azt segíti elő, hogy valós időben lehessen megkapni az adatokat és a bizonyítékokat a növényvédelmi tevékenységről bármilyen vitás kérdés esetén.

Az Agrárminisztérium szeretne

jövedelempótló támogatást biztosítani a méhészek számára, 500 forintot méhcsaládonként. A méhészek minden méhcsaládjuk után igényelhetik ezt a támogatást

– mondta Nagy István.

A beporzók éve kapcsán az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron, melyet szeptember 26–29-én rendeznek meg, kiemelten foglalkoznak majd a méhekkel és a méhészekkel – mondta Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezető igazgatója.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Komka Péter)

A 2020 utáni európai uniós Közös Agrárpolitika a jelenleginél is nagyobb hangsúlyt helyez majd a természet megóvására és a fenntartható mezőgazdálkodásra, így a beporzók védelmére is. Az Európai Bizottság ajánlása szerint növekedni fog a méhészek uniós támogatása.

A méhészet támogatására évente 2019 és 2022 között mintegy 1,3 milliárd forint hívható le uniós forrásból, vagyis az Európai Unió Bizottsága több mint 50 százalékkal növelte a nemzeti méhészeti programokra vonatkozó keretét. Magyarország hazai forrásból ugyanilyen mértékű forrásemeléssel tudja majd segíteni a magyar méhészeket. A bizottság általi elfogadás függvényében ez összesen akár több mint évi egymilliárd forintot is jelenthet – mondta az agrárminiszter.

A kormányzati intézkedések mellett fontos, hogy a méhek védelmében a növénytermesztők összefogjanak a méhészekkel, hiszen

a globális élelmiszer-termelés háromnegyede, illetve az Európában élő növényfajok 84 százaléka függ a házi és vadméhek beporzási tevékenységétől.

Erős mezőgazdaság nincs erős méhészeti ágazat nélkül, tehát össze kell dolgozni, és a méhészeknek is az az érdekük, hogy szép növényállomány legyen, hiszen csak egészséges növény termel nektárt – tette hozzá Bross.

Fontos, hogy a gazdálkodók a különböző növényvédő szerek kiválasztásakor és használatakor tisztában legyenek azzal is, hogy az adott vegyszer hogyan hat majd a méhekre. A méhészek tapasztalatai szerint egyre több gazda odafigyel erre.

A biogazdálkodókról nem kell beszélni, tisztában vannak, mennyire fontosak a méhek, de sok olyan gazdával találkozni, aki érdeklődik a méhészegyesülettől, hogy tudunk-e olyan technológiát, amivel a növényeit is meg tudja védeni a károkozó, kórokozók ellen, de a méheknek sem lesz baja – fejezte be Bross Péter.

A méhészek munkájából származó gazdasági haszon a többszöröse az előállított méz értékének, így a méhek és a méhészeti ágazat védelme mindannyiunk érdeke.

A címlapfotó illusztráció.