Az adósokat védi az új jegybanki ajánlás

 

Az MNB egy-két héten belül kiadja legújabb ajánlását. A mintegy 130 ezer kockázatos, változó kamatozású forint jelzáloghiteles ügyfelek számára – akiknek hitelállománya 895 milliárd forintra rúg – biztosít ebben átszerződési lehetőséget a fix kamatú konstrukciókba – tudta meg a hirado.hu.

Felügyeleti szabályozási javaslatot készít elő a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – a Magyar Bankszövetséggel is egyeztetve – annak érdekében, hogy a változó kamatozású forint jelzáloghitellel rendelkező, s emiatt sérülékeny ügyfelek a kiszámíthatóbb, a jövőbeni törlesztési teher szempontjából biztonságosabb fix kamatozású konstrukciókba szerződhessenek át a jelenlegi hitelintézetükön belül – közölte megkeresésünkre az MNB.

A hitelek hatvan százaléka kockázatos

Jegybanki adatok alapján jelenleg a meglévő teljes lakossági jelzáloghitel-állomány mintegy hatvan százalékát (referenciakamatlábhoz kötött) a változó kamatozású konstrukciók adják. Ezen belül 2018 végén a leginkább kiszolgáltatott, még legalább tízévnyi futamidővel rendelkező fogyasztói kör 130 ezer szerződést jelentett, hitelállományuk pedig mintegy 895 milliárd forint.

Az MNB jelezte, várhatóan egy-két héten belül adja ki ajánlását a bankoknak, és még az idei évben a hitelintézetek tájékoztatót küldenek majd ki a leginkább kockázatos helyzetben lévő, illetve a legalább még 10–15 év futamidővel rendelkező ügyfeleknek, mégpedig a különböző érintett ügyfélcsoportoknak időben elosztva több lépcsőben.

Kötelező az ajánlattétel szerződésmódosításra

A jegybank hangsúlyozta, a tájékoztatóban – amely nem marketinganyag, szövegének döntő része kötött, azt az MNB határozza meg – részletezi, hogy az ügyfelek jelenlegi változó kamatozású jelzáloghitelének kamata és törlesztőrészlete milyen mértékben módosulna egy esetleges kamatváltozás esetén.

Továbbá szerződésmódosítási lehetőséget is felajánlanak számukra. Utóbbi keretében az érintett ügyfelek döntésük alapján a három banki konstrukcióból, amely 5 és 10 éves fix kamatperiódusú, illetve a futamidő végéig fix kamatozású, legalább kettő közül választhatnának, így biztosítva be jövőbeni törlesztőrészletüket.