Emelkedtek a fővárosi albérletárak

 

Továbbra is erős hatást gyakorol a fővárosi albérletpiacra a rövid távú lakáskiadás, elemzők szerint a drágulás megközelíti a 30 százalékot.

Továbbra is erős hatást gyakorol a fővárosi albérletpiacra a rövid távú lakáskiadás, annak ellenére, hogy jelentősen megnőtt a lakáshotelek kínálata – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely az idegenforgalom tavaszi fellendülése miatt azt nézte meg, hogy az egyik legnagyobb lakáshotel-közvetítő – az Airbnb – adatai alapján hogyan változott a piac az elmúlt 2,5 évben és az egyes kerületekben mennyivel kell többet vagy kevesebbet fizetni egy-egy 50 négyzetméteres lakásért a budapesti átlagos bérleti díjhoz képest.

Hol vannak a lakáshotelek?

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, látványosan nőtt a budapesti lakáshotelek száma 2016 novemberéhez képest. Akkor 6300 lakást kínált az Airbnb, idén márciusban már több mint 10 ezret, ami közel 70 százalékos növekedésnek felel meg. Ezzel párhuzamosan a magánszemélyek által hosszú távra hirdetett 6,5 százalékkal 3200 fölé nőtt, míg a teljes fővárosi albérletkínálat több mint 8800 ingatlanból áll. A legtöbb lakáshotel a VII. kerületben található, ott 3 ezer lakást kínálnak rövid távú kiadásra. A második a VI. kerület 2165 lakással, a harmadik pedig az V. kerület közel 2 ezer lakással.

Ezt egyben azt is jelenti, hogy az V., VI. és VII. kerület adja a lakáshotel-kínálat 67 százalékát. A népszerűbb lakáshoteles városrészek közé sorolható még a belvároshoz szintén közel eső VIII., IX. és XIII. kerület, ezekben összesen több mint 2 ezer ingatlant kínálnak lakáshotelként.

Airbnb-hatás, bérleti díjak, prémiumok

“Az Airbnb-hatás az V. kerületben a legerősebb. Ebben a kerületben egy 50 négyzetméteres lakás átlagos bérleti díjat 202 ezer forint, ez közel 30 százalékkal haladja meg a hasonló méretű budapesti lakások 159 ezer forintos budapesti átlagát.” – fogalmazott a szakember. Az I. kerületi ingatlanoknál 24 százalékos volt a prémium, ami 200 ezer forint közeli átlagos bérleti díjat jelentett.

A lakáshotelek piacán a legnagyobb kínálatot felmutató kerületek közül a VI. kerületi kiadó lakásoknál 10 százalékos a többlet, azaz a bérleti díj megközelítette a 178 ezer forintot. A VII. kerületi 167 ezer forintos átlag pedig 5 százalékos prémiumot tartalmaz a fővárosi átlaghoz képest. A három legolcsóbb városrész a XVII., a XX. és a XXIII. kerület, az itteni 50 négyzetméteres kiadó lakásoknál a bérleti díj 109-125 ezer forint, ez 20-30 százalékkal marad el a budapesti átlagtól.

Balogh László azt mondta, hogy a belvárosi bérleti díjak szinte mindig is magasabbak voltak a fővárosi átlagnál, viszont ez az prémium a rövid távú lakáskiadás megjelenése óta emelkedett. 2010-ben – a lakáshotelek elterjedése előtt – mindössze 2-10 százalékkal kellett többet fizetni a legnépszerűbb kerületekben egy-egy kiadó lakásért a fővárosi átlaghoz képest. A jelenleg mért 10-27 százalékos felár pedig azt jelenti, hogy bár a lakáshotelek jelentős hatással vannak a budapesti albérletárakra, ez leginkább csak a belvárosi kerületekben okozott drágulást.

Az adatok alapján egy 50 négyzetméteres lakás bérleti díját havonta átlagosan 13-27 ezer forinttal drágította a rövid távú kiadás a belső kerületekben. A lakáshotelek térnyerését azonban korlátozhatja, hogy a belvárosi kerületek önkormányzatai folyamatosan szigorítják a lakáshotelek működtetésére vonatkozó szabályokat.