Felújított utat avattak Borsodban

 

Uniós forrásból megújult Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 3312-es jelű Hejőpapi-Hejőbába-Oszlár összekötő út mintegy 1,2 kilométeres szakasza, amely új burkolatot kapott. Az útszakasz átadását pénteken tartották Hejőpapiban, ahol Tállai András, a Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkára, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője, beszédében azt a kormányzati törekvést ismertette, amely szerint a vidékieknek is legalább olyan feltételek között kell élniük, mint a városiak.

Mint hangsúlyozta, a kormány nemcsak beszél erről, hanem komoly döntéseket is hoz. A vidék fejlődése fontos, ezt célozza  a Magyar falvak program is, miként a számos pályázati lehetőség, amelyekkel élnek is az önkormányzatok.

Fejlődik a vidék

Az államtitkár elmondta: 2010 óta jelentős eredmények születtek országszerte, miként dél-borsodi választókerülete 54 településén is. Utak, oktatási, egészségügyi, önkormányzati intézmények újultak meg – „fejlődik a vidék” – összegezte Tállai András.

Peiker Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei igazgatója elmondta: a társaság a „Közlekedésfejlesztés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Tartalék I.” elnevezésű projektet 357 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg, a 3312-es jelű, Hejőpapi-Hejőbába-Oszlár összekötő út 1,2 kilométeres szakaszára ebből a pénzből 50 millió forintot fordítottak.

Mint mondta: a térségben az elmúlt nyolc évben 8,1 milliárd forint uniós és hazai forrásból mintegy 150 kilométernyi út újult meg.

526 km mellékutat újítanak fel

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül az országban több mint 526 kilométernyi négy és öt számjegyű mellékút teljes körű felújítását indította el, csaknem 55 milliárd forintból, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több mint 70 kilométernyi út felújítása fejeződött, illetve fejeződik be.

A címlapfotó illusztráció.