Ellenszavazat nélkül döntött a monetáris tanács az alapkamat tartásáról

 

A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek az alapkamat 0,90 százalékon tartásáról és a kamatfolyosó változatlanul hagyásáról januárban – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a január 29-iki kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvében a honlapján szerdán.

A közlemény szerint a monetáris tanács felkészült a monetáris politika fokozatos és óvatos normalizációjára, amelynek megkezdése a tartós inflációs folyamatok függvénye. Ennek során először a nemkonvencionális eszköztárral kapcsolatos lépésekre kerül sor. Hozzátették, hogy a jegybank a monetáris kondíciókat előretekintve a forintlikviditást nyújtó swapállomány és a kamatfolyosó optimális kombinációjával alakítja ki, emellett 2019 januárjában 1000 milliárd forintos keretösszeggel elindult a növekedési hitelprogram fix konstrukció.

A magyar gazdaság 2018-ban dinamikusan bővült

A közleményben hangsúlyozzák: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyetlen horgonya az infláció, elsődleges célja a fogyasztóiár-index 3 százalékos értékének fenntartható módon történő elérése. Az infláció változékonysága az elmúlt negyedévekben számottevően növekedett, ezért a tanács a kilátások megítélésében a szokásosnál is nagyobb figyelmet fordít a tartós tendenciákat megragadó alapfolyamat-mutatók alakulására.

Az adószűrt maginfláció emelkedése a testület szerint a következő negyedévekben is folytatódhat, ezt az inflációs cél fenntartható elérése szempontjából értékelik. A tanács szerint az elkövetkező időszak beérkező adatai meghatározóak lesznek e tekintetben.

A testület értékelése szerint a magyar gazdaság 2018-ban dinamikusan bővült, 2019-től azonban a növekedés várhatóan fokozatosan lassul. A hosszú távú, fenntartható növekedés szempontjából egyre nagyobb hangsúlyt kap a versenyképesség strukturális intézkedésekkel történő javítása.

 Rövid távon fennmarad az infláció nagyobb mértékű változékonysága

A volatilis, világpiaci nyersanyagárak mozgására érzékeny tételek az infláció szokásosnál nagyobb mértékű változékonyságát okozták, ennek következtében a fogyasztóiár-index decemberben 2,7 százalékra csökkent. Folytatódott a tartós tendenciákat megragadó adószűrt maginfláció emelkedése, amely 2,9 százalékra nőtt decemberben.

A testület úgy látja, rövid távon fennmarad az infláció nagyobb mértékű változékonysága. A fogyasztóiár-index a 2019 első negyedévi átmeneti emelkedést követően 3 százalék alá csökken. Az adószűrt maginfláció az erős belső kereslet fennmaradásával párhuzamosan 2019 elején 3 százalék fölé emelkedhet, majd a monetáris politika horizontján 3 százalék közelében alakul.

Az előző kamatdöntés óta eltelt időszakot változó nemzetközi pénzügyi piaci hangulat jellemezte. A nagy jegybankok kamatemeléseire vonatkozó piaci várakozások még későbbre tolódtak, ezáltal a laza monetáris kondíciók a korábban vártnál tovább maradhatnak fent – mutat rá a tanács. Az olajárak az előző kamatdöntés óta nagy volatilitás mellett összességében emelkedtek.

Felerősödtek a külső környezettel kapcsolatos lefelé mutató inflációs kockázatok

Több tanácstag is kiemelte, hogy az elmúlt hónapokban a külső környezettel kapcsolatos lefelé mutató inflációs kockázatok felerősödtek, főként az európai konjunktúra kilátások romlásának eredményeként. Ugyanakkor a tanácstagok között egyetértés mutatkozott abban, hogy a külső környezetben bekövetkezett változásokat elsősorban a hazai inflációs folyamatok szempontjából szükséges értékelni.

A hazai inflációs kilátások tekintetében megnövekedett annak a valószínűsége, hogy a tartós tendenciákat megragadó adószűrt maginfláció 3 százalék fölé emelkedhet, miközben az eurózónában a laza monetáris kondíciók tovább maradhatnak fenn. Ezen tényezők közül az MNB monetáris politikáját elsődlegesen a hazai tartós inflációs tendenciák alakulása határozza meg.

A monetáris tanács következő kamatmeghatározó ülését február 26-án tartja, amelyről március 13-án, 14 órakor tesz közzé rövidített jegyzőkönyvet.