Kiemelkedő évet zártak a szállodák

 

A szervezet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2018-as ágazati adatait idézve közölte: a jelentés szerint a kelet-közép-európai régióban (Ausztria, Csehország, Magyarország, Szlovákia és Lengyelország) a magyarországi szállodák Revpar mutatója (65,8 euró) a második legmagasabb volt Ausztria (79,2 euró) után és Csehország előtt (62,1 euró).

Kitértek arra is, hogy 2018-ban a 10 évvel korábbi időszakhoz képest több mint 60 százalékkal nőtt a szállodai vendégéjszakák száma, meghaladta a 23 milliót. Ez az összes kereskedelmi szálláshelyen regisztrált vendégéjszakának a 75 százaléka. A külföldiek esetében még magasabb az arány, 82 százalék.

Tavaly 2017-hez viszonyítva, országos szinten 8,9 százalékkal 453 milliárdra nőtt a szállodák összes bevétele. A szobaárbevétel 7,5 százalékkal  266 milliárd forintra ugrott.

Az összes bevétel 49,2 százaléka, a szobaárbevétel 55,6 százaléka realizálódott a fővárosi hotelekben – írták.

Tavaly a beutazásban meghatározó szereppel bíró országok közül átlagot meghaladó növekedést mértek Ukrajna (+33,4 százalék), Kína (+14,7 százalék), az Egyesült Államok (+12,5 százalék), Izraela (+12,3 százalék), Spanyolországa (+11,8 százalék) és Romániáa (+5 százalék) esetében. Figyelemre méltó a szállodaszövetség szerint, hogy Indiából és a Koreai Köztársaságból is több mint 18 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma.

A Budapest-Közép-Dunavidéki régió 2018 évi vendégforgalma 10,4 millió vendégéjszaka volt, ez az országosnak 45 százaléka, a bruttó átlag szobaár itt közel 26 ezer forint volt.

A második legnépszerűbb régió a Balaton, ahol 4 millió vendégéjszaka volt, bruttó 16 700 forintos átlagárral. Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az Észak-magyarországi régió szállodái, ahol a bruttó átlagár 19 109 forint volt tavaly – közölte a MSZÉSZ.

Rekordévet zárt a turizmus tavaly 

Megdőlt a rekord, soha ennyi turista nem járt még Magyarországon, mint tavaly – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.

A vendégek száma 650 ezerrel, a vendégéjszakák száma pedig egymillióval emelkedett tavaly 2017-hez képest, és csaknem elérte a 31 milliót.

A belföldi turizmus növekedése még ennél is dinamikusabban alakult: majdnem 6,5 millió magyar utazott belföldön, ami több mint 5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – ismertette.

A vezérigazgató fontosnak nevezte, hogy az ágazat bevételei jelentősebb mértékben emelkedtek, mint a turisták száma: 2018-ban több mint 8 százalékkal nőtt a magyarországi szállodák szállásdíjbevétele, az összes bevétele pedig több mint 9 százalékkal.

Kifejtette: tekintetve véve, hogy a turizmus-vendéglátás adja a bruttó hazai termék (GDP) több mint 10 százalékát, akkor egy közel 10 százalékos éves növekedés azt jelenti, hogy a magyar turizmus-vendéglátás 2018-ban a GDP-növekedésből legalább 1 százalékot tudhat magáénak.

A magyar turizmus növekedése az amúgy is kimagaslóan növekvő GDP-emelkedését kétszeresen meghaladja már sokadik éve – mutatott rá.

Elmondta, hogy SZÉP-kártyával tavaly 109 milliárd forintot költöttek el a kártyatulajdonosok, a szálláshelyeken a költések értéke meghaladta a 20 milliárd forintot, a forgalom idén jelentősen nőhet az adójogszabályok változásával.

Sok kínai turista fedezte fel Magyarországot

A legfontosabb 10 küldő országból hét esetében töretlen volt a bővülés, a legjelentősebbek közül kiemelte az Egyesült Államokat, Romániát, Csehországot. Az ázsiai piac bővülése is töretlen, ahol kiemelkedik kétszámjegyű növekedéssel Kína teljesítménye – sorolta.

Rámutatott arra: ahhoz, hogy Magyarország Közép-Európa vezető turisztikai térsége legyen 2030-ig, Csehországot meg kell előzni, és Ausztria teljesítményét megközelíteni. Csehországban 4,7 százalékkal volt több külföldi vendég 2018-ban, míg Magyarországon több mint 5 százalékkal nőtt ez a szám. Tavaly Magyarország és Budapest adatai több mutató esetében felülmúlták Csehországét és Prágáét – mondta. Ausztriában 4,6 százalékkal nőtt a külföldi vendégek száma, bizonyos számokban Ausztriát is meghaladta a magyar növekedés.

Guller Zoltán kiemelte, hogy 2010 óta folyamatos növekedést mutatott az ágazat, a vendégek száma több mint 67 százalékkal, a szállásdíj-bevételek 132 százalékkal, a szálláshelyek összes bevétele több mint duplájára emelkedett az elmúlt 8 évben.

Budapest népszerűbb, mint valaha, Európa legjobb úti célja lett egy internetes szavazáson – mondta, hozzátéve: idén több mint ezer turisztikai fejlesztés indul annak érdekében, hogy Magyarország Közép-Európa vezető úti célja legyen 2030-ra.

Guller Zoltán szerint július elsejétől jelentős lépést tesz az ágazat a digitalizáció felé, amikor valamennyi magyarországi szállodát, december 31-től pedig valamennyi szálláshelyet online az MTÜ-höz kapcsolnak. Létrejön a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK). Jövőre az ágazat teljesítményéről nem februárban, hanem már január 2-án lesznek pontos adatok arról is, hogy hány vendég volt melyik országból a 3200 kereskedelmi- és a 32 ezer nem kereskedelmi szálláshelyen – mondta a vezérigazgató.