Alulbecsülték a gazdasági növekedést

 

Még a legpontosabb prognózis is 0,6 százalékponttal becsülhette alá a 2018-as GDP-bővülést – derült ki a Pénzügyminisztérium (PM) elemzéséből, amelyet a hétfői Világgazdaság ismertetett.

A PM összefoglalója szerint a 2017 őszi, 3,4 százalékos piaci konszenzushoz képest 1,2 százalékponttal lehetett magasabb a gazdasági növekedés 2018-ban. Mivel a Világgazdaság konszenzusa is az elemzők véleménye alapján készül, ezért az eltérés ebben az esetben is jelentős, a lapnak nyilatkozó elemzők 3,7 százalékos bővülést prognosztizáltak, míg a legfrissebb adatok szerint 4,6 százalék körüli emelkedést könyvelhetett el a magyar gazdaság tavaly. Ez az adat egyébként megegyezik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előrejelzésével, amely a 2017. szeptemberi inflációs jelentésben jelent meg.

A legpontosabb elemzői csapat a Kopint-Tárkié volt, akik kereken négyszázalékos bővülésre számítottak, de még itt is 0,6 százalékpontos lehetett az eltérés. Az Erste Bank és a Goldman Sach adta a legpesszimistább prognózist, ők mindössze 3,4 százalékos GDP-emelkedést vártak – ismerteti a gazdasági napilap.

Címlapképünk illusztráció.