Varga Mihály: A magyar nagyvállalatok fontos beruházásait támogatja a kormány

 

A gazdasági növekedés, az eredményes költségvetési és adócsökkentési politika együttes hatása, hogy a kormány támogatni tudja a magyar nagyvállalatok fontos beruházásait – jelentette ki Varga Mihály.

A 77 Elektronika cégcsoport új balatonfüredi 1,5 milliárd forintos egészségipari beruházását a kormány több mint 350 millió forinttal támogatta – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter az üzemegység átadó ünnepségén.

Minőségi változások

Felhívta a figyelmet, hogy a következő időszak gazdaságpolitikájában a minőségi változásokra, a hatékonyságra és a termelékenységre kell helyezni a hangsúlyt. Ennek megfelelően a kormány – a program keretében – olyan beruházásokat támogat, amelyek új technológiák bevezetésével emelik a vállalat versenyképességét, növelve a költségvetés számára is mérhető adó- és járulékbevételeket. A tárcavezető kitért arra is, hogy a támogatott fejlesztéseknek köszönhetően összesen 2345 új munkahely jön létre az országban.

Világszintű verseny

Az egészségiparban, és ennek részeként az orvosi berendezések és eszközök gyártásában világviszonylatban is komoly verseny zajlik. Magyarországon ugyanakkor jó alapokra építhet, ugyanis a szektor és azon belül a gyógyászat, a gyógyszergyártás és a biotechnológia adja a bruttó hazai termék mintegy tíz százalékát. A magyar orvostechnikai ipar élen jár az innovációban és a hazai vállalatok minden kontinensre eredményesen exportálják termékeiket, ezért érdemes kiemelten foglalkozni ezzel a területtel – tájékoztatott a miniszter.

Varga Mihály a vállalatról elmondta: a teljes egészében hazai tulajdonban lévő cégcsoport már a világ kilencven országába viszi el magyar ipar jó hírét. A mostani beruházásának köszönhetően pedig megháromszorozta gyártóterületét, húsz új munkahelyet létrehozva a térségben.