Háromszorosára nőtt a hazai lakásépítési kedv

 

Nemzetközi összevetésben kiemelkedő a magyarországi lakásépítési kedv. A legalább kétlakásos társasházakra kiadott engedélyek száma 2015-höz képest több mint kétszáz százalékkal nőtt, ezzel a magyar piac a harmadik az európai listán. A múlt év első 11 hónapjában csaknem 3300 társasház kapott zöld utat, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A teljes európai mezőnyből is kiemelkedik a magyar piac a lakásépítési kedv alapján. A 2015-ös szinthez képest ugyanis Magyarországon a múlt év harmadik negyedévére 240 százalékkal, több mint háromszorosára nőtt a legalább kétlakásos lakóházakra kiadott engedélyek száma. Ennél jobb eredményt az európai piacon csak Írország és Málta ért el jobb eredményt – derül ki az Ingatlan.com legfrissebb – az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatait feldolgozó – összefoglalójából.

Évek óta tartó bővülés

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy a múlt év első 11 hónapjában mintegy 3300 darab legalább kétlakásos lakóépület kapott engedélyt, ami 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Ezekben az épületekben viszont csak hét százalékkal nőtt az építési engedélyt kapott lakások száma. Az adatokból ezért arra lehet következtetni, hogy 2019-ben és az ezt követő években leginkább a kisebb, 6-8 lakásos társasházak építése élénkülhet.

Meghosszabbított kedvezmény

A szakember a lakásépítési trendekről elmondta, a múlt év novemberéig bizonytalan volt a kedvezményes lakásépítési áfa sorsa. Akkor derült ki, hogy 2018. november 1-jén építési engedéllyel rendelkező lakóingatlanok eladására a korábbi szabályozásban szereplő 2019 végi határidő helyett 2023 végéig vonatkozik a kedvezményes, öt százalékos áfakulcs. Ez a hosszabbítás pedig levegőhöz juttatta a munkaerő- és kapacitáshiánnyal küzdő lakásépítési ágazatot, azaz véget vetett a kapkodásnak és élénken tartotta a lakásépítési kedvet is.

Bőbevven a témról itt olvashat.