Áttörést hoz a blockchain számos iparágban

 

A vállalatvezetők többsége szerint a blockchain technológia üzleti felhasználása egyértelműen versenyelőnyt jelent, azonban mindössze harmaduk kezdte el alkalmazását, sokan még csak keresik a technológia alkalmazásának lehetőségeit.

Globális szinten a válaszadók ugyan érdeklődnek a blockchain iránt, azonban 39 százalékuk szerint a technológiában rejlő potenciál megítélése túlzottan optimista – derül ki a Deloitte felméréséből. Az Egyesült Államokban ez a szám magasabb: a válaszadók 44 százaléka látja túlértékeltnek a blockchaint, míg 2016-ban ez az arány még csak 34 százalék volt. A közép-kelet-európai régióban a válaszadók több mint fele véli úgy, hogy a technológia kínálta lehetőségeket túlértékelik, de 45 százalékuk egyben azt is gondolja, hogy ez a megoldás áttörést hoz az iparágban, és cégük komoly versenypiaci hátrányba kerülhet, ha nem alkalmazza.

Az energia, technológia, média és telekommunikációs iparágak képviselői szerint hátrányos lehet számukra, ha figyelmen kívül hagyják a blockchaint. A pénzügyi szektor képviselőinek csaknem fele szintén fontosnak tartja, hogy vállalatuk foglalkozzon a megoldással, de ennek ellenére többségük szerint a technológia nem forgatja fel a pénzügyi szolgáltatási piacot.

Az új üzleti modellek és bevételi források a technológia fő előnyei

A blockchain alkalmazása Kelet-Közép-Európában (KKE) is kezdeti szakaszban jár, a megkérdezettek többsége még nem fektetett be a technológiába. A felmérés alapján a régióban a blockchain nem tartozik a prioritások közé. A bevezetés lépéseit a szakképzett munkaerő hiánya, és szabályozói kérdések is nehezítik, és a válaszadóknak csak egy százaléka gondolja úgy, hogy a technológiába való befektetésnek nincsen akadálya.

Az üzleti működés átalakítása 

Ennek ellenére a válaszadók sokat várnak a technológiától az üzleti működés átalakítása terén, de csak 42 százalékuk véli úgy, hogy cégvezetőik alapos ismeretekkel rendelkeznek a blockchain technológiát illetően. A megkérdezettek kétharmada szerint a blockchain széles körben fog elterjedni és sokkal több mint egy új fizetési technológia, így számos iparágra lesz hatással a pénzügyi szektoron kívül is. Azonban csak kevesebb, mint harmaduk tervezi, hogy a meglévő rendszert részben vagy egészben helyettesítse az új technológián alapuló újításokkal.

Bővebben a témáról itt olvashat.