Érdemes az agrárszakmát választani

 

Jelenleg nagyon kevesen választják ezt a pályát, pedig – a szakemberek szerint – igenis népszerű és sokat ígérő lehet az agrárszakma. A NAIK és a Szent István Egyetem közös megállapodott a mezőgazdaság népszerűsítésében: megmutatják a fiataloknak, hogy érdemes agrárszakemberré fejleszteni magukat.

Az agrárium minden területét érintő stratégiai megállapodást kötött a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) és a Szent István Egyetem (SZIE). Bár sok tekintetben sikeres évet zárt az agrárium, újabb és újabb kihívásokkal kell szembenéznie. Például az ipar 4.0 programjai tovább növelhetik a hatékonyságot, de kiterjedtebbé kell tenni a generációváltást is. Ennek előkészítését pedig mihamarabb el kell kezdeni.

Magyarországon az agrárképzés, felsőoktatás és kutatás szétaprózott struktúrában működik – mondta a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója. Kifejtette: az együttműködés célja, hogy a legnagyobb agráregyetem és a legnagyobb agrárkutatással foglalkozó intézmény között szervezett és koordinált kapcsolat jöjjön létre.

Hozzátette: ezt, a már egyébként sok területen meglévő munkát, koordináltabban szeretnék végezni.

Ordacsehi, 2015. augusztus 6. Egy Grégorie G152 típusú szüretelőgép szedi a csabagyöngye szőlőt a Somogy megyei Ordacsehi határában, a Balaton Agrár Zrt. területén 2015. augusztus 6-án. A korai érésű Csabagyöngyével kezdődött meg Ordacsehiben a szőlőszüret Európában, jó termés várható, a szőlő átvételi ára nem változik.   MTI Fotó: Varga György

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Varga György)

Alacsony az agrárszakmák népszerűsége

Az alapvető probléma az, hogy az agrárszakmák népszerűsége alacsony – mondta Palkovics László, a SZIE rektora. Véleménye szerint népszerűsítésre lenne szükség ahhoz, hogy Magyarország felemelkedjen a termelés és a hozzáadott érték mutatóiban. Ehhez azonban több agrárszakembert kellene kibocsátani – tette hozzá.

Palkovics szerint a középiskolákban végzetteket tájékoztatni kell arról, hogy milyen perspektívák állnak előttük, ha az agrárszakmában fognak elhelyezkedni.

Korlátozott a képzés?

Az alapvető probléma az, hogy az agrárszakma népszerűsítése nem megfelelő – fogalmazta meg véleményét Palkovics László. Mint mondta, évtizedekkel ezelőtti kép él az emberekben és a diákokban arról, milyen lehet az agrárszakmában dolgozni, ez azonban már sokat változott, így szükség lenne az új kép népszerűsítésére.

Hozzátette: az elmúlt időszakban csökkent az agrárszakokra jelentkezők száma, most pedig a demográfiai változásoknak köszönhetően is kevesebb ez a szám.

Palkovics szerint megfelelő infrastruktúrát kell kialakítani az egyetemi hallgatók számára, és megfelelő oktatási stratégiát az új generációnak.

Kutatásokkal segítik a képzést

A NAIK 12 kutatóintézettel működik együtt, lefedve az agrárium szinte minden területét – mondta Gyuricza. Kifejtette, az intézmény számos olyan kutatást végez, amelyekkel közvetlenül tudják segíteni az agrárképzéseket.

Mint mondta, részben gyakorlati helyekkel, részben pedig a gyakorlati eredményeknek oktatásba történő átadásával segítik az oktatást és a képzéseket.

Palkovics László hozzátette: a középiskolásokat próbálják meggyőzni arról, hogy érdemes az agrárpályát választani és az agráregyetemen oktatni. Mint mondta, számos pályázat és program áll rendelkezésükre, amiben részt vesznek a jelenlegi hallgatók is, hiszen ők azok, akik még hitelesebb információkkal tudják ellátni a leendő hallgatókat.