Nem árt ismerni a parkolási szabályokat

 

Többször kell autóval parkolnunk az ünnepek közeledtével a nagy vásárlási lázban, arról nem is beszélve, hogy ha egy év végi program vagy akár egy színházi előadás adódik, akkor is meg kell oldanunk a parkolást a fővárosban.

Sokszor találkoznak azzal a Budapesti Békéltető Testülethez (BBT) beérkező panaszokban, hogy a fogyasztó a mobilparkolást ugyan elindította, mégis megbüntették vagy türelmi időn belül volt, de a szélvédőjén ott maradt korábbi lejárt jegye miatt került rá a mikuláscsomag. Az is sokszor probléma, ha a mobilapplikáció alapján az autós nem a megfelelő zónára indítja el a mobilparkolást. A pótdíj összege pedig annak 15 napon túli rendezése esetén jelentős mértékben megemelkedik – közölte a BBT.

A BBT tájékoztatott arról, hogy minden esetben járjunk el körültekintően és figyeljük meg a közúti jelzőtáblákat. A KRESZ szerint a „Várakozási övezet zóna” jelzőtábla hatálya a „Várakozási övezet zóna vége” jelzőtábláig tart, tehát, azon belül lévő útszakaszokon mindenképpen kell fizetnünk a parkolásért.

Kerületenként eltérő szabályozás

Sok helyen a parkolás maximális ideje korlátozott, azaz 1-2 órán keresztül lehet csak igénybe venni a parkolóhelyet, és annak lejártával el kell azt hagyni. Erre vannak a tájékoztató táblák, valamint az automatákon is megtalálható ez az információ.

Mobilparkolásnál különösen figyelnünk kell arra, hogy a szolgáltatónak küldött SMS üzenetben helyes rendszámot tüntessünk fel és a megfelelő zónára indítsuk el a parkolást. Kerületenként eltérő a szabályozás abban is, hogy karakter elírás esetén mikor, vagy egyáltalán törölhető-e méltányosságból a pótdíj.

Ne bízzunk meg automatikusan a mobilapplikációban

A BBT azt tanácsolja: ne bízzanak meg automatikusan a mobilapplikációban, mindig ellenőrizzék, hogy megfelelő zónában történt a parkolás elindítása. A várakozási díj mértékét a kerületi önkormányzat rendeletében határozza meg, így kerületenként eltérő díjakkal találkozhatunk.

A jogszabály meghatározza a minimálisan fizetendő várakozási díjat, így hiába csak 5 vagy 10 percre állunk meg, előfordulhat, hogy ennél hosszabb időre kell megfizetnünk a parkolás árát. A minimálisan fizetendő díj 15 perctől akár egy óráig is terjedhet.

Bővebben a témáról itt olvashat.