Árufeltöltők hagyhatják el a Tescót a karácsonyi bevásárlási szezonban

 

Az országszerte 16-17 ezer alkalmazottat foglalkoztató Tesco áruházlánc dolgozóinak több mint a felét érintő újabb vállalati döntés miatt a karácsonyi bevásárlási szezonban jó néhány, az árufeltöltői munkakörökben alkalmazott munkavállaló hagyhatja el a céget.

A Magyar Idők cikke szerint az átszervezés során az eddig külön munkaköröknek számító friss árut, szárazárut, illetve a zöldségáru-termékeket polcokra rakodó árufeltöltők feladatait összevonják, helyette egy munkakör jön létre. Az új, úgynevezett áruházi munkatársi munkakörbe kerülő dolgozóknak ezután a napi munkavégzésük során az eddigi egy helyett mindhárom területen korlátlanul rendelkezésre kell állniuk, és nem a jogszabályban jelenleg szabályozott, évente 44 napot megengedő átirányítás mentén látják majd el a feladatokat.

A lap a Tesco-Globál Áruházak Zrt.-től nem kapott választ az átszervezéssel kapcsolatos kérdésére. Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke a Magyar Időknek azt mondta, őket sem a munkaadó, hanem a dolgozók értesítették a drasztikus lépésről, de később a cég képviselője is megerősítette, hogy a döntés megszületett.

Mivel egyébként is kevés az áruházakban az árufeltöltő, akiknek jellemzően magas a túlóraszámuk, továbbá számottevő a fluktuáció a területen, a várhatóan nagyon erős decemberi forgalomban elbizonytalanítják az egész éves hajtásban mostanra kimerült dolgozókat – vélte Bubenkó Csaba. Mint mondta, a munkaköri átszervezés az általános dolgozói várakozások szerint újabb megterhelést jelent majd a meglévő munkatársaknak, ezért – mivel más, jobban fizető láncoknál is szükség van pluszmunkaerőre – többekben máris felmerült a kiszámíthatóság érdekében a munkahelyváltás gondolata.

A szakszervezet elnöke szerint a multiáruházak dolgozói ma már nincsenek úgy kiszolgáltatva a munkaerőpiacon, mint korábban, viszont a nyereségorientált kereskedelmi nagyvállalatok a megfelelő számú dolgozó nélkül a felgyorsult technikai fejlesztésekkel sem tudják majd ellátni a lakosságot.

A címlapfotó illusztráció.