Ajánlott tartalékot képezni a települések költségvetésében

 

A kormány 2019-es költségvetésében 360 milliárd forintnyi tartalék van egy esetleges gazdasági lassulásra felkészülve. A megyei jogú városoknak is azt javasoltam, hogy képezzenek tartalékot, így nehézségek esetén is meg tudják valósítani beruházásaikat – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlése közben tartott sajtótájékoztatón pénteken Tatabányán.

Hozzátette, az elmúlt évek a gazdasági erősödés jegyében teltek. A fejlesztési programok indulásához biztos alapot jelentett, hogy a kormány 1300 milliárd forintnyi adósságot vállalt át az önkormányzatokból, ebből 400 milliárd forint volt a megyei jogú városok adósságállománya.

Schmidt Csaba polgármester, Varga Mihály pénzügyminiszter és Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Kaposvár polgármestere a szövetség közgyűlésén tartott sajtótájékoztatón, a tatabányai Jászai Mari Színházban (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

Varga Mihály kiemelte, hogy a nagyvárosokban a következő évek fejlesztéseit a Modern városok programja határozza meg, 250 projekt valósul meg központi támogatással, összesen 3700 milliárd forintos értékben. Célunk, hogy ezt a programot teljeskörűen megvalósítsuk, mert azt gondoljuk, hogy települések saját maguk tudják a legjobban eldönteni, számukra milyen fejlesztések a leghatékonyabbak – mondta a miniszter.

Varga Mihály szintén a fejlődést szolgáló elemnek nevezte a 2016-ban elindított bérfelzárkóztatási programot, mely érinti a minimálbért és a garantált bérminimum összegét. Hozzátette: nehezen születnek meg a következő évre szóló bérmegállapodások.

A kormány törekszik, hogy az adott vitát figyelembe véve segítse a két fél megállapodását. Ha ez nem történik meg akkor az év végén a kormány meghozza azt a szükséges döntést, mely meghatározza a következő évi minimálbér összegét – jelentette ki a politikus.