Negyvenmilliárdos pályázat fiatalok és álláskeresők számára

 

Mintegy negyvenmilliárd forintra pályázhatnak a 30 év alatti fiatalok és a 30 év feletti álláskeresők, amivel fejenként 4,5 millió forint támogatást kaphatnak új vállalkozásuk elindításra.

Nyolcezer érintett találhatja meg számítását önfoglalkoztatóként, ami érdemben növelheti a vállalkozási hajlandóságot Magyarországon az a program, amelynek keretében csaknem negyvenmilliárd forintra pályázhatnak a 30 év alatti fiatalok és a 30 év feletti álláskeresők, amivel fejenként 4,5 millió forint támogatást kaphatnak új vállalkozásuk elindításra – mondta Bodó Sándor.

Cél a teljes foglalkoztatás

A foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár közölte, az álláskeresők foglalkoztatási szintjének növelése érdekében különösen indokolt körükben a vállalkozói aktivitás ösztönzése, az új vállalkozások létrejöttének támogatása, képzettségük fejlesztése, a vállalkozással kapcsolatos szemléletformálásuk javítása. Mint mondta, ma Magyarországon a legfontosabb nettó munkahelyteremtők a mikro- és kisvállalkozások, melyek csaknem hatvan százaléka egyszemélyes vállalkozás, azaz önfoglalkoztató személyekből áll.

A cél a teljes foglalkoztatás elérése, ami már – a nagyon alacsony munkanélküliség miatt – nem nagy tömegek bevonását jelenti a munkaerőpiacra, hanem az egyéneket kell megszólítani, lehetőséget kell biztosítani számukra a mielőbbi munkába álláshoz.

Nyolcezer vállalkozás elindulását segítik

Bodó Sándor hangsúlyozta: a program teljes kerete 46 milliárd forint, ebből hatmilliárd forint támogatja a résztvevők képzését. A vállalkozások induló költségeinek támogatására negyvenmilliárd forint áll rendelkezésre, ebből a 30 év felettiek által létrehozott vállalkozások részére 13,35 milliárd forint, míg a fiatalok által létrehozott vállalkozásokéra 26,65 milliárd. E két pályázati lehetőség mintegy nyolcezer vállalkozás elindulását segítheti elő 2022-ig, melyből 2627 vállalkozás a 30 év felettiek, 5236 vállalkozás pedig a 30 év alattiak körében jöhet létre.

Bővebben a témáról itt olvashat.