Milliárdokból bővül a martfűi étolajgyár

 

Mintegy 9 milliárd forint értékű vállalati beruházásaként új üzemet épített a Bunge Zrt. a martfűi gyárában. Az új feldolgozó egységben elsősorban hazai alapanyagból magas fehérjetartalmú, GMO-mentes termelésnél felhasználható, napraforgó-alapú növényi takarmány-alapanyagot állítanak elő. A beruházás két éve indult.

Wojciech Jachimczyk vezérigazgató az MTI-nek elmondta: a tervek szerint több mint 10 milliárd forint árbevételt generál majd éves szinten. A beruházással tovább erősödött a Bunge martfűi jelenléte, az új üzemben 21 új munkahely jött létre.

Egy, a napraforgóolaj gyártása során keletkező mellékterméket, a napraforgódarát használják fel. A SunPro márkanevű termék a vezérigazgató szerint olyan szabadalmaztatott eljárás, amelynek segítségével a napraforgódarából takarmányozási szempontból értékesebb termékcsaládot állítanak elő. Kétfajta beltartalommal kerül piacra: a SunPro46 – a termékcsalád 46 százalékos fehérjetartalmú tagja – alkalmas szójadara helyettesítésére elsősorban baromfi-, sertés- és haltápokban. Az alacsonyabb fehérjetartalmú, magasabb rosttartalmú SunPro20 beltartalmi értékei miatt pedig a kérődző állatok takarmányozására alkalmas.

Kevesebb szójadara kerülhet be az országba

A fejlesztés gazdasági hátteréhez tartozik, hogy Magyarország a legtöbb mezőgazdasági termékből exportőr, kivételt képez ez alól a magas fehérjetartalmú takarmánydara, főként szójadara. Ebből az ország jelentős importra szorul, ami évente 600 ezer tonna terméket jelent 70-75 milliárd forint értékben. Az importfüggőség enyhítésére szolgálhat megoldásként a Bunge martfűi új üzeme, amely a magyarországi viszonyok között rentábilisan termeszthető napraforgóra épít.

Csaknem negyven éve folyik termelés

Az 1980-ban átadott martfűi növényolajgyárban eleinte csak nyersolajgyártás folyt, majd a 1990-es évek elején kezdődött a finomító üzem és az étolaj-kiszerelés fejlesztése. Az amerikai Bunge Limited 2002-ben vásárolta meg a gyárat is üzemeltető vállalatcsoportot, és a tulajdonosváltás után indult intenzív fejlesztés nyomán a martfűi gyár Európa egyik legmodernebb termelőüzemévé vált.

Az immár 200 éves Bunge 40 országban van jelen termékeivel. Magyarországon több mint ötszáz munkavállalót foglalkoztat. Árbevételének jelentős hányada exportból származik. A Bunge Zrt. nettó értékesítési árbevétele 2017-ben 140,4 milliárd forint volt, 2016-ban 127,2 milliárd forintot tett ki.