Nyolcvanmilliárd forint friss forrás érhető el innovációra

 

Több, mint nyolcvanmilliárd forintnyi kockázati tőkére pályázhatnak magyar mikro-, kis- és középvállalkozások, annak köszönhetően, hogy hamarosan megkezdi a tőkekihelyezést az új Jeremie-forrásokat kezelő nyolc hazai kockázati tőkealap.

Augusztus végén kezdte meg működését az a nyolc új kockázati tőkealap, melyek az új Jeremie-forrásnak nevezett európai uniós, innovációs célú tőke kihelyezését kezelik. A Drukka Startup Studio által indított Progress Bar rendezvénysorozat októberi eseményének keretében közülük az X-Ventures, a Solus Capital, a Finatech, illetve a Bonitás tőkealapok képviselői mutatták be az új programmal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Összesen több, mint nyolcvanmilliárd forintnyi kockázati tőkére pályázhatnak majd magyar mikro-, kis- és középvállalkozások, annak köszönhetően, hogy hamarosan megkezdi a tőkekihelyezést az új Jeremie-forrásokat kezelő nyolc hazai kockázati tőkealap a Magyar Fejlesztési Bank megbízásából. Az európai uniós pályázati források célja, hogy innovatív projektek megvalósulását támogassa, túlnyomórészt a Közép-Magyarországon kívüli, kevésbé fejlett hazai régiókban.

Az úgynevezett GINOP 8.1.3/B-17 Intelligens Szakosodási Kockázati Tőkeprogram keretében összesen hét új kockázati tőkealap indul, amelyek tőkéje 9,34 milliárd forint európai uniós forrásból, illetve az ezt kiegészítő (minimum 23%) magánforrásból tevődik össze. Az alapok így a működési költségeiket leszámítva egyenként mintegy tízmilliárd, összesen körülbelül 75 milliárd forintnyi tőkét tudnak majd kihelyezni.

Bővebben a témáról itt  olvashat.