Pilóta és légiutas-kísérő kerestetik

 

Hatalmas kihívás elé állítja a légi közlekedési szektort az elkövetkező húsz esztendőben a megfelelően képzett munkaerő megszerzése. A Boeing legfrissebb prognózisa szerint a következő két évtizedben csaknem két és fél millió légiutas-kísérőre, pilótára és technikai személyzetre lesz szüksége világszerte az ágazatnak.

Egy múlt heti lapértesülés szerint az egyik legnagyobb charter légitársaság száz, a Ryanair pedig akár ötszáz pilótát is azonnal felvenne. Nem meglepő, hiszen a nemzetközi polgári légi közlekedési társaságoknál már több tízezernyire tehető az üres pilótahelyek száma.

De nem csak pilótákból mutatkozik komoly hiány, légiutas-kísérőkből és karbantartókból sincs elég. Mindhárom kategória közös jellemzője, hogy a legtöbb új szakemberre az ázsia-óceániai térségben, Észak-Amerikában, illetve Európában van igény. A kiemelkedő kereslet arra készteti a piac szereplőit, hogy jóval az átlag feletti fizetéseket és egyéb juttatásokat kínáljanak.

Emirates - Budapest - Fotó - Máthé Zoltán

(Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Itthon is láthatóak a jelek

Néhány nappal ezelőtt – már nem első alkalommal – légiutas-kísérőket toborzott Budapesten az Emirates nemzetközi légitársaság. A cég korábbi közleményében azt írta, sokszínű juttatási csomagot kínál: kiderült, hogy a kezdő fizetés adómentes, és átváltva átlagosan 750 ezer forintra rúg havonta. Továbbá színvonalas, térítésmentes dubaji szállást, ingyenes munkahelyi transzfert, orvosi és fogorvosi ellátást, valamint kedvezményes vásárlási és szabadidős programlehetőségeket is igénybe vehetnek a munkavállalók. Sőt, családtagjaik és barátaik is kaphatnak utazási kedvezményeket.

A jelentkezés feltétele a betöltött 21 éves életkor, valamint a 212 cm-es magasság kinyújtott karral, lábujjhegyen állva. A minimum magasság 160 centiméter, és alapkövetelmény a folyékony angolnyelv-tudás.

Egy évvel ezelőtt a Wizz Air keresett 1300 új munkavállalót, pilótákat, első tiszteket és légiutas-kísérőket. Közleményük szerint a légiutas-kísérőnek jelentkezők – felvételük esetén – kiváló képzésben részesülnek, ingyen kapnak egyenruhát, és lehetőségük van szülőhelyükön dolgozni. Sőt, a dolgozói utazási lehetőségeket is igénybe vehetik a Wizz Air hálózatában.

Akkor – nem hivatalos források szerint –a Wizz Air légiutas-kísérőinek kezdő fizetése nettó kétszázezer forint körül volt, ezt azonban nagyban befolyásolja a repült órák száma, így a 250 ezres nettó is elérhető. Ha azonban nem repülnek, akkor csak a minimálbért kapják. Idővel persze emelkednek a fizetések, és a szenior légiutas-kísérők 300-400 ezret is megkereshetnek.

Csak összehasonlításként: az Egyesült Államokban a légiutas-kísérők évente átlagosan 12 millió 830 ezer forintnak megfelelő összeget keresnek.

Valamit lépni kell

A 2018-as Boeing Pilot & Technician Outlook (a légi ipar várható munkaerő-állomány szükségleteit előrejelző) tanulmánya szerint 790 ezer pilótára, 754 ezer új karbantartó technikusra és 890 ezer új légiutas-kísérőre lesz szükség a következő húsz évben. A tanulmány magában foglalja a civil, a polgári, az üzleti célú légi közlekedést, valamint kiterjed a helikopter- és a légiáru-fuvarozási (cargo) szektorra is.

A kereslet növekedésének tényezői közt sorolja a Boeing a flotta növekedését, a nyugdíjazásokat és a munkaerő lemorzsolódását. Úgy vélik, a rendkívüli kereslet kielégítéséhez a globális légi közlekedési ágazaton belül proaktív tervezésre és együttműködésre van szükség.

Mivel több százezer pilóta, technikus és légiutas-kísérő éri el a nyugdíjkorhatárt a következő évtizedben, az oktatási és karrierprogramok alapvető fontosságúak lesznek az új generáció munkavállalóinak ösztönzésére és felvételére. A légi közlekedésben dolgozó személyzet sokszínűsége és mobilitása is számos elvárást támaszt majd az oktatók számára, ilyen a generációs, kulturális és nyelvi különbségek kezelésének képesség.