Jelentős változásokra kell készülniük a hazai cégeknek

 

Számos, a hazai vállalkozásokat is jelentős mértékben érintő módosítást tartalmaz az eddigi gyakorlathoz képest az Európai Bizottság által elfogadott Adókikerülés Elleni Direktíva (ATAD). Várhatóan a legjelentősebb változást a kamatlevonhatósági szabályok módosulása okozza.

Az Európai Bizottság által 2016-ban kidolgozott Adókikerülés Elleni Direktíva („ATAD” vagy „Direktíva”) nemzeti jogba való átültetésének határideje idén december 31-én jár le. A direktíva számos, a hazai vállalatokat is jelentősen érintő módosítást tartalmaz, többek között a kamatlevonhatósági szabályok vonatkozásában is. Az ATAD által javasolt kamatlevonhatósági korlát az EBITDA-hoz, azaz az adók, valamint kamatként és értékcsökkenési leírásként elszámolt ráfordítások előtti eredményhez köti az adózási szempontból levonható kamat mértékét. Fontos kiemelni, hogy az ATAD a pénzügyi intézményeknek fizetett kamat kapcsán elszámolt ráfordítást is bevonja a korlátozások körébe.

Amennyiben az ATAD szabályait változatlan formában ültetik át a nemzeti jogba, a magyar társaságok 2019. január 1-től csak EBITDA-juk harminc százalékáig érvényesíthetik adózási szempontból az egyébként elszámolt kamatráfordításokat. Erre tekintettel az új szabályok egy merőben új megközelítést hoznak majd, és vélhetően számos gyakorlati kérdést fognak felvetni a hatálybalépést követő időszakban.

„Jó hír lehet a hazai vállalatok számára, hogy az ATAD számos mentességi jogcímet, illetve kedvezményt tartalmaz. Ám ezek csak opcionálisak a tagországokra nézve, azaz a tagállamok kezében a döntés, hogy implementálják-e ezeket vagy sem. Ilyen mentesség például, hogy a cégek az EBITDA mértékétől függetlenül adózási szempontból hárommillió euró összegig érvényesíthetik a kamatköltségeiket vagy mentesíthetik a tagországok azokat a kamatokat, amelyek 2016. június 17. előtti kölcsönszerződésekhez kapcsolódnak. Emellett a tagországok rendelkezhetnek úgy is, hogy pénzügyi vállalkozásokra nem vonatkozik a kamatlevonhatósági korlát” – mutatott rá Póczak Ferenc, a Deloitte Magyarország adó- és jogi osztályának partnere.

Bővebben a témáról itt  olvashat.