Hűtőház és gyümölcsfeldolgozó épül Szécsényben

 

Hűtőház épül a Nógrád megyei Szécsényben az önkormányzat és a budapesti székhelyű Házikó Farm Kft. közös beruházásában 2019 tavaszára, 140 millió forintból. A telephelyen jövő nyárra a kft. egy gyümölcsfeldolgozó építését is tervezi. A 2016 júliusában közösen létrehozott HáziCool Kft. 115 millió forintos támogatást nyert el a Területfejlesztési Operatív Program pályázatán – mondta Stayer László (Fidesz–KDNP) Szécsény polgármestere.

A városvezető a három éve indított helyi gazdaságfejlesztési program eredményének nevezte a hűtőház megépítését, amely szavai szerint a környék gazdálkodóinak bázisa lesz. Bertényi Gábor, a Házikó Farm Kft. alapítója és tulajdonosa közölte, a HáziCool Kft.-ben 51 százalékos tulajdonos Szécsény önkormányzata, 44 százalékos tulajdonrésze van a Házikó Farmnak és négy az Agri Kulti Nonprofit Kft.-nek. A hűtőház az év végére megépül, az engedélyezések és a próbaüzem után tavasztól működik – ismertette a polgármester.

A hűtőházzal egy telephelyen a Házikó Farm Kft. 2019 nyarára gyümölcsfeldolgozót is épít 400 millió forintos beruházásban a vidékfejlesztési program 50 százalékos támogatásával, ahol tartósítószer-mentes, frissen préselt gyümölcslevet állítanak elő.

Balla Mihály (Fidesz–KDNP), a nyugat-nógrádi térség országgyűlési képviselője kedvezőnek nevezte, hogy a megye területfejlesztési operatív programjába illeszkedve egy önkormányzat és egy vállalkozás közösen dolgozik a helyi termékek előállításán. Kiemelte: a lekövethető minőségbiztosítással bíró termékek útja végigkísérhető lesz a gazdálkodóktól beérkezve a piacra jutásig.

Skuczi Nándor (Fidesz–KDNP), a Nógrád megyei önkormányzat elnöke hangsúlyozta, hogy a környékbeli gazdákat, őstermelőket, agrárvállalkozókat is erősíti a beruházás, és Szécsényt azért is nevezte jó helynek a fejlesztéshez, mert a városban működő mezőgazdasági szakközépiskola tanulói gyakorlaton is részt vehetnek itt. A vidék Magyarországán adottak a feltételek ahhoz, hogy egészséges élelmiszert állítsanak elő, és adottak Szécsényben is – mondta az elnök.