Fridzsidervásárlási láz tört ki Magyarországon

 

A tavalyi hűtőcsere programot kivéve 2008 óta nem volt ekkora fridzsidervásárlási láz az országban – írta szombati számában a Népszava a GKI Gazdaságkutató és az Euronics közös kutatási jelentése alapján.

Mint arra a lap rámutatott a cikkében, a mostani boomban az eltelt idő mellett szerepe van a magasabb jövedelmeknek és persze a forróságnak is, ugyanis a nagyobb háztartási gépek közül a hűtő tart ki legtovább a lakásokban, csaknem tíz év telik el cseréjükig. A nagy melegnek is betudható, hogy az új hűtő beszerzésé leginkább augusztus elején szánják rá magukat a családok.

A tavalyi, államilag támogatott hűtőcsere programot leszámítva 2008 óta nem volt ekkora hűtőgépvásárlás kedv az országban – tűnt ki a GKI és az Euronics közös jelentéséből. Az akkor vásárolt hűtők életciklusa éppen mostanában ér  véget. A GKI fogyasztói mérései szerint a vásárlás előtt álló háztartások idén 70-80 ezer forint körüli összeget szánnak hűtőre. A vevőknek egyre fontosabb a környezettudatosság és a műszaki cikkek energiabesorolási szintje is. Ötből négy vásárló számára az ár után már a fogyasztási adat a második legfontosabb szempont a döntésben.

A 2017-ben 52 milliárd forintos műszaki cikk forgalmat bonyolító Euronics adatai szerint az idei év első 7 hónapjában értékesített hűtőgépek 10 százaléka már online rendelés formájában kelt el, kihasználva az így elérhető tíz százalék körüli megtakarítást.

A javuló jövedelmi helyzet és a pozitívabb lakossági hangulat eredményeként bátrabban költünk nagy értékű műszaki cikkekre is -  emelte ki a jelentésre hoivatkozva a Népszava, utalva arra is, hogy a lakásépítési boom is közrejátszik a magasabb kereslet kialakulásában.