Abszolút rekord és történelmi csúcs az építőiparban

 

Az építőipari termelés júniusban 28,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a májusi 15,3 százalékos emelkedés után – jelentette pénteken a KSH. Az építőipari beruházások értéke meghaladja a 680 milliárd forintot, ami abszolút rekord. Az építőipar foglalkoztatotti létszáma pedig történelmi csúcson áll.

Júniusban az építőipari termelés a nyers adatok szerint 28,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a májusi 15,3 százalékos emelkedés után. Az előző havihoz mérten 7,2 százalékkal emelkedett a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés. Az első fél évben 19,1 százalékos volt az építőipari termelés növekedése az előző év azonos időszakához mérve – tette közzé pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Építőipar termelési trendje - grafi - ksh

Júniusban az épületek építésének volumene 15,2, az egyéb építményeké 48,8 százalékkal nőtt. Az épületeknél oktatási, ipari, kereskedelmi és lakóépületek építése, az egyéb építményeknél továbbra is út-, vasút- és közműépítések hozták a növekedést. Az első fél évben 13,9 százalékkal nőtt az épületek építése és 28,0 százalékkal az egyéb építményeké.

Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállománya 62,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, bár az  új szerződések volumene júniusban mindössze 0,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. Az épületek építésére kötött új szerződések 12,1 százalékkal elmaradtak a tavaly júniusi adattól, ezzel együtt is a teljes szerződésállomány 7,5 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál. Az egyéb építmények építésére 8,1 százalékkal több új szerződést kötöttek, ezen belül különösen nagy értékűeket a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére. Ezzel az egyéb építmények június végi szerződésállománya 82,9 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbi szintet.

A második negyedévben az építőipar termelői árai 9,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévinél 2,3 százalékkal voltak magasabbak. Éves összevetésben az épületek építésében 11,7, az egyéb építmények építése vonatkozásában 6,9, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 9,3 százalékkal nőttek az árak.

Abszolút rekord

Horváth András, a Takarékbank elemzője elmondta: az idei második negyedév végéig 6517 új lakást adtak át, ami harminc százalékos növekedés az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest. Lakásépítési engedélyt 18 066 darabot adtak ki, ami kilenc százalékos időszaki csökkenést mutat. A fenti számokból Budapest részesedése az átadások területén 1483 darab, míg az engedélyekből 6119 darab, így bár jelentős volument képvisel a teljes mennyiségből, de jól látszik, hogy széles körű, országos felfutásról van szó.

Úgy fogalmazott, az építőipari szereplők jelentős hányadát lefedő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal legfrissebb adatai szerint immár több mint 1,5 millió négyzetméternyi ingatlan van kivitelezési fázisban, a beruházások értéke meghaladja a 680 milliárd forintot. Ez abszolút rekordot jelent, ezzel a volumennel a magyar átveheti a régió legnagyobb ingatlanfejlesztési piaca címet.

Építőipar - grafi - takarék

A fejlesztés alatt álló ingatlanok funkció szerint 41 százalék iroda, 34 lakás, 16 kereskedelmi, 8 logisztika, 1 százalék pedig szállodafejlesztés. A nyár elejére visszatért az építőipar az eddigi bővüléséhez és a következő másfél évben ez az ütem még fokozódhat is az irodák és lakóingatlanok átadásának felfutásával.

Ezt követően viszont jelentős lassulásra lehet számítani a lakásépítéseknél, mivel a 2019 utáni áfa visszaemelése jelentős érvágás lesz a beruházások esetében, sőt, már jelenleg is csökkenést mutatnak az építési engedélyszámok. Ezt ellensúlyozhatja majd, hogy az itt felszabaduló munkaerőt a rengeteg infrastrukturális beruházásra át lehet csoportosítani, ami fenntarthatja az építőipar teljesítményét, így viszont a már jelenleg is kritikus állapotban lévő hazai lakóingatlan állomány minősége tovább fog erodálódni.

Történelmi csúcs

Az elemző közölte, idén 15 százalék fölötti éves építőipari növekedésre számítanak, figyelembe véve, hogy a 2017-es bázis eleve erősebb. A kivitelező kapacitáshiány továbbra is jelentősen megnehezíti a rendelésállomány folyamatos teljesítését, ezt jól példázza, hogy Budapesten az első negyedévben hat irodaház átadását  tervezték, de ebből csak kettő teljesült. Idén piaci becslések szerint ideális esetben 25 ezer körüli új lakást adhatnak át országosan, ami egyelőre elmarad a lakásállományhoz mérten ideálisnak tekintett éves negyvenezres számtól, így lenne még tér a bővülésre.

A szakképzett munkaerő hiánya továbbra is jelentős probléma az iparágon belül, annak ellenére is, hogy az építőipar foglalkoztatotti létszáma történelmi csúcson áll immár, de ennek a bővülésnek a jelentős része képzetlen munkaerőből áll, ami tovább nehezíti a kivitelezések teljesítését – fogalmazott Horváth András. Hozzátette: az építőiparban továbbra is jelentős mértékű béremelkedésre és fehéredésre számítanak a következő időszakban, mivel a külföldön dolgozó szakképzett munkaerő visszacsábításához a fogadó ország bérszintjének megközelítőleg nyolcvan százalékát elérő fizetések szükségesek. Ehhez fokozatosan közelít is az iparág, illetve több szakképzettséget és tapasztalatot igénylő pozíció esetében már meg is valósult.

Fokozódik a tempó az új lakások piacán

„Az ágazat felfutását mutatja az is, hogy az első félévben több mint hatezer új lakást adtak át az országban, ez harminc százalékos éves növekedésnek felel meg” – fogalmazott Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Álláspontja szerint az építőipart sújtó munkaerőhiány és az építőanyag drágulása ellenére a következő másfél évben a társasház-fejlesztők minden erőforrásukat arra fordítják, hogy minél hamarabb befejezzék a futó és kezdeti fázisban lévő építkezéseket. Úgy vélte, a fokozódó tempóra azért van szükség, mert a jelenlegi szabályok szerint az új lakások értékesítésére vonatkozó kedvezményes áfakulcs csak a 2019 vége előtt átadott lakásokra vonatkozik.