Munkásszállást adtak át Oroszlányban

 

A korábbi Béke Szállóból 270 ágyas korszerű munkásszállót alakított ki 660 millió forintos beruházással a szegedi Axill Kft. – mondta el az MTI-nek a szálló vezetője.

Gál Tamás tájékoztatása szerint az épületet kívülről és belülről teljesen felújították. A korábban is szállóként használt részben 2 és 3 ágyas szobákat alakítottak ki, az ingatlan volt éttermi részében 2 ágyas apartmanok kaptak helyet. A szálló nyitott az egyéni munkavállalók számára, valamint szerződéses szállásként szolgálhat a környék nagyvállalatainak. Egy hónapon belül teljes kihasználtsággal üzemelhet az épület – ismertette az intézmény vezetője.

A Béke Szállót 2017-ben vásárolta meg az Axill Kft. az oroszlányi önkormányzat ingatlankezelőjétől, miután a város próbált hitelt felvenni az ingatlan felújítására, de a kölcsönre nem kaptak engedélyt a kormánytól. A társaság ügyvezetője Illéssy Attila akkor az MTI-nek elmondta, az oroszlányi ipari park növekvő munkaerőigényére alapozva számításaik szerint a beruházás tíz évnél hamarabb megtérülne.

Elhangzott, a húszezer lakosú Oroszlány ipari parkjában néhány év alatt 6000 új munkahely jött létre és a városban gyakorlatilag elfogytak a bérelhető, illetve megvásárolható lakások. Az ipari parkban 24 vállalat tevékenykedik, 2015 végéig összesen közel 130 milliárd forintos beruházást hajtottak végre. A cégek összesített nettó árbevétele elérte 238 milliárd forintot.

Az itt működő vállalkozások előrejelzése szerint 2020-ig az üzemcsarnokok és egyéb kiszolgáló épületek területét közel 40 ezer négyzetméterrel bővítenék és legalább 1550 új munkahelyet hoznának létre.