Ezek a legnépszerűbb érettségivel megkezdhető OKJ-s képzések

 

Ma este közlik a 2018-as ponthatárokat, így kiderül, ki kerül be a vágyott felsőoktatási intézménybe. Akiknek nem sikerül, azoknak is a továbbtanulás számos alternatívája áll rendelkezésre.

Ebben az évben 107 ezernél több diák várja a felsőoktatási intézmények ponthatárainak kihirdetését. Akiknek nem sikerül a bejutás, azoknak sem érdemes elkeseredniük, hiszen a továbbtanulásnak számos alternatívája áll rendelkezésre. A lényeg, hogy mindig legyen egy B-tervünk is, amivel nem esünk ki a tanulás ritmusából.

Idén a tavalyihoz képest kétezerrel több felvételiző várja nagy izgalommal, hogy megtudja, bejutott-e a vágyott szakra. Közülük 73 ezren alapképzésre, 18 ezren mesterképzésre, 11,6 ezren pedig osztatlan képzésre jelentkeztek. Ösztöndíjas helyre 93 ezren pályáztak. A legtöbben gazdasági, műszaki, informatikai és pedagógus képzésekre jelentkeztek első helyen, valamint az orvos- és egészségtudományi területek is népszerűek voltak.

Piacképes tudás

Tóth Réka, a Perfekt Zrt. oktatási szakértője szerint azoknak, akiknek idén nem az elképzelésük szerint alakul a felvételi, érdemes az érdeklődésüknek megfelelő OKJ-s képzést választani. Ezzel ugyanis rövid időn belül, rugalmas időbeosztásban szerezhető olyan piacképes szakma, amellyel gyorsan és jó fizetéssel el lehet helyezkedni a munkaerőpiacon.

Bővebben a témáról itt  olvashat.