A halfogyasztás megduplázását tűzte ki célul a kormány

 

Az Agrárminisztérium azon dolgozik, hogy a jelenleg fejenként 5,7 kilogrammos éves magyarországi halfogyasztás minél előbb megduplázódjon – mondta Nagy István agrárminiszter szombaton Mohácson, a II. Dunamenti Halfesztiválon, az agrárminisztérium közleménye szerint.

A miniszter tájékoztatott, arról, hogy a 2014-2020-as Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP)  megvalósításához az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból Magyarországnak megállapított tagállami kerettel és a nemzeti önrésszel együtt mintegy 15,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez az összeg a halgazdálkodás fejlesztését, a hazai haltermelés és halfeldolgozás bővítését, valamint a halfogyasztást ösztönző marketing tevékenységet segíti – jelezte.

Hozzátette, hogy megszületett az “Állami halgazdálkodási feladatok támogatása” fejezeti kezelésű előirányzat, ennek kerete az idén 500 millió forint. A szaktárca adatai szerint az étkezési célra szánt hal mennyisége az elmúlt években folyamatosan emelkedett Magyarországon, egyebek között az intenzív módon történő afrikaiharcsa-termelés növekedésének következtében, amely tavaly közel 3200 tonna étkezési halat adott a piacnak. Ezzel a mennyiséggel Magyarország az elsők között van Európában.

Nagy István örvendetesnek nevezte, hogy egyre több rendezvény népszerűsíti a halfogyasztást, valamint a Duna menti halételek sokszínűségét.

Kapcsolódó tartalom