Nőtt az építőipar termelése

 

Májusban az építőipar termelése 15,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit az áprilisi 14,2 százalékos növekedés után. Az év első öt hónapjában 16,9 százalékkal nőtt a termelés a tavalyi év azonos időszakához képest – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző havihoz mérten májusban 6,1 százalékkal emelkedett az építőipar termelése a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek szerint. Az épületek építésének volumene 8,8, az egyéb építményeké 23,7 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához képest. Az épületeknél az ipari épületek építése, az egyéb építményeknél az út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építésének termelése 7,4 százalékkal, az egyéb építményeké 26,3, a speciális szaképítésé 13,1 százalékkal emelkedett. A megkötött új szerződések volumene 10,7 százalékkal csökkent, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 33,0 százalékkal nagyobb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 24,4 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.

Májusban az irodaépületek mellett ipari és oktatási épületek építésére kötöttek új, nagy értékű szerződéseket. Az építőipari vállalkozások május végi szerződésállományának volumene 67,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 9,3, az egyéb építményeké 91,1 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel azelőtt.

A jelentős szerződésállomány jó helyzetet teremt az építőiparban

Májusban az építőipar szerződésállománya 67,4 százalékkal nőtt, a megrendelői bizalom a következő időszakban jó helyzetet teremt az ágazatban – mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára hétfőn az M1 csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) májusi építőipari adataira reagálva.

Májusban az építőipar termelése 15,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit az áprilisi 14,2 százalékos növekedés után. Az év első öt hónapjában 16,9 százalékkal nőtt a termelés a tavalyi év azonos időszakához képest.

A helyettes államtitkár felidézte, hogy 2018 első negyedévében 3400 lakást adtak át az országban, és a lakásépítésben további növekedésre számítanak a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatására. Kiemelte, 72 ezer család mintegy 205 milliárd forint értékben adott be kérelmet a pénzintézetekhez, ez további növekedést jelez.

Az építőipari vállalkozások jelentős eszközfejlesztést indítottak az utóbbi időben, ami kedvező előjel az építőipar további bővüléséhez a következő időszakra – tette hozzá Pomázi Gyula.

A kapacitáshiány lassíthatja az építőipar növekedését

Májusban az építőipar termelése 15,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, de az MTI-nek nyilatkozó elemzők arra is felhívják a figyelmet, hogy bővülést lassítja a kapacitás- és munkaerőhiány.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője hangsúlyozta: az építőipart a lakáspiaci, irodaépítési, kereskedelmi ingatlanpiaci boom mellett az ipari és logisztikai beruházások, az uniós támogatással és anélkül, tisztán állami forrásból megvalósuló beruházások húzzák. A szektor kilátásai továbbra is kedvezőek, ugyanakkor a kivitelezői kapacitáshiány jelentősen megnehezíti a rendelésállomány folyamatos teljesítését – közölte.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője kiemelte: a kapacitás- és munkaerőhiány kockázatot is jelent, jelentősen drágulnak a kivitelezések, miközben nőnek a kamatok, ez pedig megnehezítheti a részben hitelből épülő ingatlanok értékesítését. A szakértő azt is fontosnak nevezte, hogy a hirtelen megugró rendelésállomány miatt kiépülő jelentős kapacitások a fejlesztések kifutása után ne maradjanak kihasználatlanul.