Az EU több forrást szán a fenntartható, élhető környezet biztosítására

 

A miniszter szerint a fenntarthatóság egyik fontos eleme, hogy mit kezdünk azzal a hulladékkal, ami keletkezik, de a legfontosabb – ami tudatossági és szabályozási kérdés egyszerre – hogy kevesebb hulladék keletkezzen.

Megoldást kell keresni a hulladék hasznosítására, a lerakás kikerülhetetlen, de törekedni kell arra, hogy a keletkezett hulladék minél nagyobb része hasznosuljon, például az energiatermelésben – mondta Palkovics László. Kitért arra is, hogy a minisztérium a következő időszakban is támogatja az innovatív hulladékgazdálkodást szolgáló kezdeményezéseket.  

Weingartner Balázs fenntarthatóságért felelős államtitkár elmondta: a zalai megyeszékhelyen megvalósuló projektben az innováció, a technológiai fejlesztés és a fenntarthatóság egyesül, amely a nemzeti stratégia alapköve tud lenni.

A biogáz hasznosításban, az alternatív energiák használatában, a napelemek telepítésében élen jár a város, és ebbe a folyamatba jól illik a hulladékválogató üzem építése – hangsúlyozta Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP).

A 3B Hungária Kft. és a Szabadics Zrt. konzorciumi együttműködésével megvalósult hulladékválogató üzem felépítéséhez a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatán 506 millió forint támogatást nyertek el, a fennmaradó összeget önerőből finanszírozták – ismertette Nagy Zoltán, a kft. ügyvezető igazgatója.

Az építkezési területet Zalaegerszeg városa biztosította, a jelenlegi hulladékkezelő telep közelében.

A projektben résztvevő egyetemek és szakemberek legfőbb célként a zéró hulladék koncepció megvalósítását tűzték ki. A tervezéskor arra törekedtek, hogy a lehető legegyszerűbb és legkisebb energiával működő rendszert hozzák létre. Kifejlesztettek négy új berendezést, amelyek közül az egyedülálló technikai megoldásokat tartalmazó 5F szeparátort (KLME) nemzetközi szabadalom védi.

Tájékoztatása szerint az üzem által kevesebb anyag kerül a lerakóba, és nő a települési hulladékból származó újrahasznosítható anyagok mennyisége.

A 3B Hungária Kft. tavalyi árbevétele 4 milliárd forint, nyeresége 5-6 százalék volt. A cég 64 üzemet épített Európában, a világ számos országába exportál anyagmozgató és -feldolgozó berendezéseket.