A magyar bor zászlóshajóként húzza az agráriumot

 

Zászlóshajóként húzza a magyar mezőgazdaságot a hazai szőlő- és borágazat, amelyre rekordösszegű támogatások jutnak – mondta az agrárminiszter kedden Budapesten, a 39. Országos Borverseny díjkiosztó ünnepségén.

Nagy István kifejtette, hogy a vidékfejlesztési programban mintegy 40 milliárd forint támogatás jut a magyar borászat fejlesztésére, ebből 4 milliárd forint a szőlőtelepítési kedv fokozására. Ezen túl az ágazat számára mintegy 15 milliárd forint áll rendelkezésre a szőlő-bor nemzeti támogatási programból. Kiemelte, hogy a bor megismételhetetlen hangulatot teremt, hagyományőrző szerepe van, a magyar kultúra szerves része, és ott van benne „a jelen élménye és a jövő lehetősége”. A borkészítés és a borfogyasztás hagyományának életben tartásához nagy szükség van a népszerűsítő rendezvényekre és megmérettetésekre, ezek közül kiemelkedik a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) borversenye – mondta.

A HNT-t a kormány számára nélkülözhetetlen stratégiai partnernek nevezte, és emlékeztetett arra, hogy négy évvel ezelőtt a testületet a földművelésügyi tárca vezetője szakmaközi szervezetként ismerte el, ezzel a jogosultságával a HNT aktívan él is. Nagy István felidézte, hogy a hegyközségi rendszerben a szőlészek és a borászok érdekeinek figyelembevételével a közelmúltban több fontos, előremutató változás történt: 2012-ben új hegyközségi törvény született, amelyben rendezték a hegybírók szerepét, szakmai felügyeletét és a hegyközségi tagok szavazati jogát. Az új törvénynek köszönhetően a szervezet működése hatékonyabbá és egységesebbé vált – tette hozzá.

 

Légli Ottó, a HNT elnöke közölte, hogy idén 20 százalékkal nőtt a bormustrára nevezettek száma tavalyhoz képest, ami a termelők nyitottságát bizonyítja.

Az idei, 39. Országos Borversenyen a nevező 223 pincészet 770 mintájából három bornak nagy aranyérmet, 119-nek arany-, 112-nek pedig ezüstérmet ítéltek. A legeredményesebb borászat díját idén a Mészáros Borház kapta, amelyet egy nagy arany- és két aranyéremmel ismertek el.  A legjobb boroknak járó elismeréseket Nagy István és Légli Ottó adta át.

Az idei díjazottak:

A legjobb fehérbor:
Varga Pincészet / Aranymetszés Friss Olaszrizling 2017

A legjobb rozéborok:

Paulus Molnár Borház / Paulus Rosé 2017

Várszegi Pincészet / Rosé 2017

A legjobb vörösbor:

Mészáros Borház / Bodzási Kékfrankos 2015

A legjobb gyöngyözőbor:

Fodorvin Családi Pincészet / Gyöngyike 2017

A legjobb pezsgő:

Légli Szőlőbirtok / VILLA BOCLAR 2013

A legjobb természetes édes bor:

Budányi Pincészet / 6 puttonyos Aszú 1999

Nagydíjak:

A legjobb illatos fehérbor, hazai nemesítésű fajtából:

Garamvári Szőlőbirtok / Irsai Olivér 2017

A legjobb nagy száraz fehérbor, Kárpát-medencei fajtából:

Tornai Pincészet / Top Selection Aranyhegy Juhfark 2016

A legjobb Kékfrankos:

Mészáros Borház / Bodzási Kékfrankos 2015

Különdíjak:

A legjobb biobor:

Pendits / Tokaji Aszú 6 puttonyos 2013

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. különdíja:

Szászi Birtok / Badacsonyi Rózsakő 2017

Smile Wine 2018 Hungary Különdíj:

Takler Borbirtok / Szenta-hegyi Kékfrankos 2016

A WINEDATA különdíja:

Petrény Winery / Egri Cabernet Franc Superior 2011

A Takarék Csoport különdíjai:

A Takarékok Fehérbora: Bárdos és Fia Pincészet / Chardonnay „Selection” 2016

A Takarékok Rozébora: Koch Borászat / Frisch Rosé Cuvée 2017

A Takarékok Vörösbora és egyben A Takarékok Bora 2018: Ikon Borászat / Tulipán 2012

A legeredményesebb 1000 hl alatti termelő: Budányi Pincészet

 

A legeredményesebb borászat:
Mészáros Borház (1 nagy aranyérem, 2 aranyérem)