Egyre népszerűbb a mobilfizetés

 

Egyre népszerűbb a mobilfizetés Magyarországon: a magyar kártyabirtokosok május végéig jóval több alkalommal használtak mobiltelefont egyérintéses fizetésre, mint tavaly az első öt hónapban, az új belépőknek köszönhetően 2018 elején huszonhatszoros volt a növekedés – közölte szerdán a Mastercard.

Egyre népszerűbb a mobilfizetés Magyarországon. Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója szerint a további kilátások is jók, hiszen még csak ezután jön a nyári fesztiválszezon. A társaság egyetemisták körében végzett kutatása szerint a felsőoktatásban tanulók több mint húsz százaléka már használ mobiltárcát, mégpedig elsősorban a nyári fesztiválokon.

Magyarországon jelenleg öt kereskedelmi bank, a Budapest Bank, a Gránit Bank, a K&H Bank, az MKB Bank és az OTP Bank mobiltárcái teszik lehetővé az ügyfeleknek, hogy kártya helyett mobiljukat érintsék a terminálhoz.

Védett információs felhő

Hangsúlyozták, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a digitális vásárlás minden területén magas szintű biztonságot teremtsenek a felhasználók számára. Ezért vezették be az MDES (Mastercard Digital Enablement Service) technológiát a digitális fizetéseknél, amely biztosítja, hogy a kereskedő terminálja és a Mastercard között a kártyaadatok egy védett információs felhőben „utazzanak”, méghozzá tokenizált, azaz kódolt formában.

Bővebben a témáról itt olvashat.