Tavaly stabilan bővült a biztosítási és a pénztári piac

 

Stabil növekedés jellemezte a magyarországi biztosítási és pénztári piacot az elmúlt évben, a hazai biztosítók tavaly 1000 milliárd forintot meghaladó díjbevételt értek el, ez történelmi csúcsot jelent a magyarországi piacon – mondta Nagy Koppány, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója kedden Budapesten, a jegybank háttérbeszélgetésén.

A háttérbeszélgetésen mutatták be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új Biztosítási, pénztári és tőkepiaci kockázati jelentését.

Kiemelte: tavaly jelentős költségcsökkentés és nagyobb átlagdíj jellemezte a biztosítási piacot. Az évek óta tapasztalható alacsony kamatok és a részvénypiacokon megfigyelhető árfolyam-emelkedés sem terelte a biztosítókat a kockázatosabb eszközök felé. A unit-linked tartalékokat leszámítva (amelyről az ügyfelek döntenek) a biztosítók saját eszközeiket jórészt állampapírokba, s más alacsony kockázatú eszközökbe fektették.

Kifejtette: a díjbevételek növekedését elsősorban továbbra is a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) bővülése idézte elő – közölte az igazgató. Hozzátette: ennek oka egyrészt a gépjármű-állomány növekedése volt, másrészt az, hogy az üzletág a korábbi, nagyon alacsony díjakra tavaly is díjemeléssel reagált, ami már nyereségessé tette az ágazatot. Szerényebb volt a casco díjnövekedése és terjedése, s a lakossági vagyonbiztosításoknál az ingatlanvagyon bővülése dacára sem tapasztaltak áttörést,  a lakásbiztosítási állomány csak kis mértékben nőtt – fűzte hozzá.

Rámutatott: az MNB életbiztosítási koncepciója nyomán az ügyfelek által vállalt átlagos díjbefizetések emelkedtek, az életbiztosítások költségei csökkentek, és ezzel párhuzamosan másfél ezer közvetítő „tűnt el” a piacról.

Nagy Koppány elmondta: az önkéntes pénztárak száma 63-ra csökkent, ez a trend idén is folytatódhat. A nyugdíjpénztári vagyon a növekvő tagdíjbefizetések, a kedvező hozamok révén az elmúlt évben kiugróan, mintegy 1400 milliárd forintra bővült. A tavalyi 100 milliárd forint feletti egyéni pénztári befizetés történelmi csúcsot jelent, s ellentételezte a munkáltatói tagdíj-hozzájárulások visszaesését. A több mint 1,1 milliós taglétszám csökkenése megállt, ám nagysága, életkor szerinti eloszlása elmarad a várakozásoktól. A nyugdíjpénztárak – amelyeknél a fedezeti tartalék befektetéseinek jórészét a magyar állampapírok adják – jelentős, 3,25 százalékos reálhozamot biztosítottak a tagoknak – magyarázta az igazgató.

Ugyan az egészség- és önsegélyező pénztári egyéni befizetések is rekordot értek el, ezek nem ellensúlyozták a munkáltatói hozzájárulások nagymértékű csökkenését. Ennek a szektornak a működési eredménye negatív lett a korábbi évek nyereségével szemben – mondta Nagy Koppány.