Veszélyes játékokat vontak ki a forgalomból

 

Mintegy száz terméket, köztük gyermeketetőszékeket, bébikompokat, lábbal hajtható kismotorokat, játékrollereket, játszószőnyegeket és plüssjátékokat vizsgált meg a fogyasztóvédelmi hatóság, amely 38 terméket kivont a forgalomból.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a magyar családok, különösen a gyermekek biztonsága érdekében mintegy száz terméket, köztük gyermeketetőszékeket, bébikompokat, lábbal hajtható kismotorokat, játékrollereket, játszószőnyegeket és plüssjátékokat vizsgált meg. A fogyasztóvédelmi hatóság 38 terméket kivont a forgalomból, húszat pedig a vásárlóktól is visszahívtak – tájékoztatott az ITM.

Az ITM akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma a balesetek megelőzése érdekében rendszeresen vizsgálja a gyerekek által gyakran használt eszközöket, kiszűri közülük a veszélyeseket. A termékek esetleges kockázatait – mint például a felborulás lehetősége vagy a leszakadó részek miatti fulladásveszély – kizárólag laboratóriumi vizsgálatokkal lehet megállapítani, a vásárló erről előzetesen nem tud érdemben tájékozódni.

Veszélyes játékok

Közölték, a most megvizsgált tíz gyermeketetőszékből három, a nyolc bébikompból kettő nem teljesítette az előírt követelményeket. A játékok esetében az öt tricikliből négy, a tíz játékrollerből hat, a 25 lábbal hajtható kismotorból öt, a húsz játszószőnyegből öt, a húsz plüssjátékból pedig 13 esetében talált a labor kockázatot.

A vizsgált etetőszékek esetében egyrészt a stabilitás nem bizonyult megfelelőnek, fennállt a felborulás veszélye. Másrészt a termékek szerkezeti felépítésében is találtak balesetveszélyes elemeket: a nem megfelelő méretű lyukak, rések, nyílások sérülést, ujjtörést okozhatnak. A játékjárművek ellenőrzése során főként a termékek stabilitását, a kormányszerkezetek kialakítását, a kormánycsövek szilárdságát, a kerekek méretét, a hegyes, éles elemeket, szerkezeti kialakításokat kifogásolták. A játszószőnyegek és plüssjátékok esetében a leszakítható kisméretű alkatrészek okozta fulladásveszély miatt vontak ki több terméket is a forgalomból. A veszélyesnek bizonyult típusok tételes listája a kormányzati honlapon elérhető.

etetőszék - gyermek - tej

Egyes etetőszékek ​​​ szerkezeti felépítésében is találtak balesetveszélyes elemeket
Fotó: MTI

A vizsgálaton megbukott termékek a gyermekek biztonsága érdekében lekerültek az üzletek polcairól. A járási hivatalok intézkedtek a 38 nem megfelelő termék forgalomból történő kivonásáról, húsz termék esetében pedig a vásárlóktól történő visszahívásról.

Kiemelték, az ITM a jövőben is fokozott figyelemmel dolgozik azon, hogy aktív fogyasztóvédelmi jelenléttel és rendszeres piacfelügyeleti ellenőrzésekkel járuljon hozzá a családok védelméhez és gyermekek biztonságához.