Benyújtotta a jövő évi büdzsé tervezetét a pénzügyminiszter

 

Benyújtotta a pénzügyminiszter a 2019-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot, amelyet Kövér László házelnök vesz át a parlamentben, majd Varga Mihály ismerteti a büdzsé főbb céljait és tervezetét.

Varga Mihály korábban a biztonságos növekedés költségvetésének nevezte a büdzsét.

A kabinet 4,1 százalékos növekedéssel, 1,8 százalékos GDP-arányos hiánnyal és azzal számol, hogy az államadósság az idei 72,9 százalékáról 70,3 százalékra csökken.

A Költségvetési Tanács teljesíthetőnek nevezte a hiánycélt és elérhetőnek az államadósság csökkentését.

A Költségvetési Tanács megállapította: a központi költségvetés az előre nem várt kockázatok kivédésére ismételten többféle tartalékot tartalmaz, így a fejezeteknél elkülönítendő stabilitási tartalék mellett az országvédelmi alapban 60 milliárd forint, a rendkívüli kormányzati intézkedések tartalékában 110 milliárd forint áll rendelkezésre.