Meddig emelkedhetnek az üzemanyagárak?

 

Az elmúlt hetekben látványosan dráguló olajár láttán egyre nagyobb az aggodalom, egyelőre azonban nem érdemes elrohanni a benzinkútra – derül ki a K&H elemzéséből. Az emelkedést a hirtelen megugró olajár miatt mérséklődő keresletnövekedés, az amerikai dollár erősödése, a Donald Trump iráni szankcióival szembeni európai és ázsiai ellenállás, és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) soron következő ülésének várható kvótaemelése mind fékezheti.

A geopolitikai kockázatok miatt az elmúlt hetekben hároméves csúcsra emelkedett a jelenleg már 79 dollár fölött álló Brent típusú olaj ára, így nem alaptalan az aggodalom, hogy ilyen ütemű drágulás mellett akár újra elérheti a 100 dolláros hordónkénti árat. Ha az OPEC a mostani árakhoz képest 20 százalékkal emelné az olaj hordónkénti árát, akkor Magyarországon könnyen visszatérhetnének a 400 forint feletti üzemanyagárak.

Venezuelában a legnagyobb kincsnek számító állami olajipar hanyatlása komoly mértékben hozzájárul az OPEC-országok kitermelésének csökkenéséhez. Sőt, a csőd szélén álló országban a szükséges olajipari beruházások elmaradása további termeléskiesést okozhat.

Irán esetében pedig – miután Donald Trump felmondta az iráni atomalkut, és újra szankciókkal bünteti a közel-keleti országot, a piaci várakozások szerint napi 250-500 ezer hordónyi mennyiség eshet ki a termelésből.

„E két ország együttes termeléskiesése miatt akár egymillió hordó olajjal csökkenhet az OPEC kitermelése a 2016 novemberében vállalt 32,5 millió hordó/napos kitermelési kvótához képest. Ezt a vártnál nagyobb mértékű kiesést nagyrészt most árazta be a piac – ennek köszönhető az elmúlt hetekben látványosan megugró olajár. A világgazdasági növekedés miatt stabilan bővülő kereslet következtében pedig akár a 100 dolláros szintig is elszaladhat az árfolyam” – tájékoztatott Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

„Mielőtt azonban bárki elrohanna a benzinkútra, azt is látni kell, hogy egyrészt a magas olajár mérsékli a kereslet növekedését, másrészt arra késztetheti az OPEC-vezető Szaúd-Arábiát, hogy vizsgálja felül saját politikáját, ugyanis minden egyes nappal piaci részesedést veszít. Erre legközelebb a június 22-i OPEC-ülésen kerülhet sor hivatalos formában, de már most megszellőztették, hogy továbbra is 80 dolláros olajárban gondolkodnak. Emellett az európai és ázsiai országok fellépése Trump iráni szankcióival szemben, illetve az amerikai dollár erősödése is visszafoghatja az olajár további lendületes emelkedését. Mindezen hatások együtteseként ugyan 100 dollárig is felkúszhat az árfolyam, ez azonban mindenképpen lassabban történhet, mint tette azt 60 dollárról 80-ra” – hűtötte le az aggodalmakat a befektetési szakember.