Stabil és kiszámítható az államháztartás helyzete

 

A kormány költségvetési politikájának fókuszában továbbra is a gazdasági bővülés elősegítése és a családok támogatása áll. Ennek tükrében az uniós források megelőlegezése és az infrastrukturális fejlesztések jellemezték az év első négy hónapját – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Folytatódnak a fejlesztések

Az államháztartás központi alrendszerének hiánya 2018. április végéig 1081,4 milliárd forintot ért el. Ezen belül a központi költségvetés 1119,5 milliárd forint, az elkülönített állami pénzalapok 7,0 milliárd forint hiánnyal zártak, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 45,1 milliárd forintos többletet mutattak. Áprilisban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 209,4 milliárd forintban teljesült.

Az első négyhavi egyenleg esetében elsősorban az uniós kifizetések és az egyes programok kiadásai voltak meghatározók. Az idei uniós kifizetések elérték a 857,2 milliárd forintot, szemben a tavaly április végi 318,3 milliárd forinttal. Ezzel ellentétben mindössze 63,9 milliárd forintot utalt át eddig Brüsszel a nemzeti költségvetésbe. Folytatódtak azon fejlesztések – Modern Városok Program, Egészséges Budapest Program, kiemelt közúti projektek, valamint az Erzsébet-táborok modernizálása –, amelyekre forrást a hazai költségvetés biztosít.

Van mozgástere a költségvetésnek

Azon túl, hogy tavasszal minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek egyszeri tízezer forintos Erzsébet-utalványt juttatott a kormány, márciusban téli rezsicsökkentésről is döntött, így minden háztartást 12 ezer forintos rezsiszámla-jóváírás illet meg – fejtette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Ezeket az intézkedéseket a költségvetés mozgástere tette lehetővé. A kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően 2018. január–áprilisban az általános forgalmi adóból 136,4 milliárd forinttal, a személyi jövedelemadóból 82,3 milliárd forinttal több bevétel keletkezett, a biztosítottak által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékok pedig 91,0 milliárd forinttal haladták meg az előző év azonos időszakának teljesülését. Ma már 4,43 millió embernek van munkája, amihez dinamikus béremelkedés párosul. Mindez érdemben hozzájárul a fogyasztás bővüléséhez, illetve a családok élethelyzetének további javulásához.

A kormány változatlanul 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycéllal számol 4 százalék feletti gazdasági növekedés mellett.