Szakértő: Négy százalék fölé is mehet a GDP-növekedés

 

A héten tovább emelte az IMF a Magyarországra vonatkozó gazdasági várakozásait: idén 3,8 %-os gazdasági növekedést várnak, ami jócskán magasabb a korábbi adathoz képest.

Csath Magdolna közgazdász az M1-en elmondta: ő még akár a 4 és 4,2 százalékos bővülést sem tartja kizártnak, ugyanakkor a növekedésnek vannak korlátai. Ha ezekkel foglalkozunk és jó megoldásokat találunk, akkor ez létrejöhet.

Ilyen korlátként említette a munkaerőt, tehát, hogy lesz-e elegendő és megfelelő tudású dolgozó. Ezen kívül tudunk-e úgy változtatni a gazdasági szerkezeten, hogy több legyen a nagy hozzáadott értéket előállító tevékenységeknek az aránya, illetve az innovatív tevékenységeknek az aránya, mert ezek azok, amelyek nagyobb GDP-t állítanak elő.

Következő ilyen, a regionális bürokrácia csökkentése, amelyben hatalmas lehetőségek vannak véleménye szerint. Tehát, hogy ne a papírmunkával kelljen a vállalkozónak foglalkoznia, hanem új ötletek, termékek és szolgáltatások megfogalmazásával – tette hozzá.

Csath Magdolna szerint nagyon sok ilyen lehetőség van, ezek áthidalásával pedig 4 százalék fölé mehet a gazdasági növekedés.