Egyre színesebb Magyarország turisztikai palettája

 

Budapest romkocsmái, Magyarország fürdői és nem utolsósorban a hazai sportesemények emberek tömegeit vonzzák az országba. Jó példa erre a Vivicittá futóverseny, hiszen az eseményre 84 országból regisztráltak, és bár átlag két óra alatt lefutják a versenyzők a félmaratont, sokan már napokkal az esemény előtt megérkeznek, és még utána is maradnak. Vendégéjszakákat töltenek el, éttermekben vacsoráznak, és tárgyi emlékeket vásárolnak. Sőt, ha jól érzik magukat, vissza is térnek az országba.

Állandóságával a régióban a magyar Forma–1-es futam a csúcstartók közé tartozik, ezenkívül a kézilabda női Bajnokok Ligájának négyes döntőjét a térségben csak Magyarországon rendezték meg, de tavaly az úszó- vagy a cselgáncs-világbajnokság is egyedi rendezvénynek számított – fejtette ki az M1 Szemtől szembe című műsorában Szabados Gábor. A sportközgazdász hozzátette, idén a birkózó-világbajnokság szakmai szempontból, illetve gazdasági és turisztikai szempontból is kiemelkedő eseménynek számít.

A sport a nemzetközi érintkezés elsődleges terepe

Hihetetlen tömegek érkeznek azért, hogy megnézzék a versenyzőket, az egyéni költések pedig jóval meghaladják az átlagos turista költéseit, ami azt jelenti, hogy anyagilag igencsak megéri egy nagyobb sporteseményt jól megszervezni. Az adóbevételek, a járulékos bevételek nemzetgazdasági szinten lecsapódnak – mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró. Kifejtette, május 18-án tartják Magyarországon a műúszó-világkupát, július 18-án a junior műúszó-világbajnokságot, ennek köszönhetően az utóbbi időben igencsak hasznosul a Duna Aréna.

A szakújságíró arról is beszélt, hogy a legnagyobb hozadéka a labdarúgóversenyeknek van, azonban a vizes vb és a futóversenyek nemzetgazdasági haszna minden országban jelentkezik: a turisták szállást foglalnak, pénzt költenek, és több napot is eltöltenek az országban. Kiemelte, turisztikai szempontból is jelentős az az országimázs, amit a sportturizmus képvisel.

Szabados Gábor sportközgazdász szerint ezt látszik alátámasztani, hogy minden sportoló, aki valaha járt Magyarországon egyértelműen azt mondja, hogy jól érezte magát az országban, sőt, vissza is jönne, és barátainak is ajánlaná. Hozzáfűzte, a gazdasági előnyökön túl ezen események imázshatása is rendkívül fontos. Amikor egy befektető arról dönt, hogy melyik országban fektesse be a pénzét, sokat számít egy-egy ország imázsa. Azért fontos a sport, mert az a nemzetközi érintkezés elsődleges terepe, egy ország legjobb hírét képes vinni a világban.

Egyre színesebb a paletta

A hazánkba látogató külföldi turistákkal a Magyar Turisztikai Ügynökség felmérést is készített a vizes világbajnokság után, ennek eredménye szintén azt támasztja alá, hogy a turisták szívesen visszatérnének az országba, továbbá nagyon pozitív volt az összképük a rendezvényről és Budapestről is – mondta a Kiss Róbert Richárd.

Ez mindenképpen hasznosul, hiszen növekednek a turisztikai bevételek. Egyre színesebb a turisztikai paletta is, hiszen egyre több és izgalmasabb dolgokat kínálunk a külföldieknek, emellett az elmúlt időszakban „gasztroforradalom” is volt az országban. Ezeket összevetve és a rendezvények országimázshatását is figyelembe véve Magyarország a turizmus terén nagyon szép számokkal és eredményekkel büszkélkedhet – húzta alá.