Dinamikusan nő a Debrecen Airport forgalma

 

2018 márciusában is jelentősen fejlődött a debreceni légi utasforgalom. A korábbiakhoz viszonyítva egyharmaddal többen, mintegy 26 110-en vették igénybe Magyarország legdinamikusabban fejlődő repülőterét. Ez minden idők legerősebb márciusi és egyben első negyedéves utasforgalma volt a Debrecen Airporton.

Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója a 2018-as márciusi és az első negyedéves eredményeket örömmel összegezte: “Az emelkedő olajárak ellenére a Debrecen Airport utasforgalmának növekedése 2018. első negyedévében is stabil maradt. Stratégiai partnereink, a Wizz Air a debreceni bázis gépével már március vége óta több frekvenciával közlekedik.”

A Debrecen Airport kifutója. (Fotó: Oláh Tamás, MTI)

Európa egyetlen 5-csillagos légitársasága a Lufthansa, amely a múlt héten a második születésnapját ünnepelte Debrecenben, pedig már hetente ötször repül március vége óta. Az Európai Unió, Oroszország és Izrael nyolc gazdasági és turisztikai szempontból is fontos régiójával van közvetlen légi összeköttetése Debrecennek és így a kelet-magyarországi régiónak egyaránt.

A régió a turizmus révén profitál

Arra számítanak, hogy a régió szállodáinak kihasználtsága is tovább fog javulni. Kárpátaljáról, Kelet-Szlovákiából, a Partiumból és Szabolcs-Szatmár megyéből is egyre többen választják a debreceni repülőteret, hiszen ez a legközelebbi és legtöbb alacsony viteldíjú úti céllal rendelkező regionális repülőtér a régióban.

Rendkívüli nagy az érdeklődés a nyári charterekre

A nyári charter szezonban a rendszeres német beutazó charter gépek mellett, Törökországba már hetente kétszer, Görögországba Zakynthosra és Bulgáriába, Burgaszba, illetve nagyobb gépkapacitással az egyiptomi Hurghadába is biztosítanak nyári járatokat. A nyár abszolút újdonsága és egyben slágerdesztinációja idén Barcelona, Katalónia fővárosa lesz és június közepétől szeptember végéig elérhető a debreceni repülőtérről.