Ingatlapiac: a válság óta az idei a legerősebb évkezdés

 

Az első negyedévi számok azt mutatják, az idén 160-180 ezer ingatlanpiaci adásvétel várható.

Márciusban, országosan 13 426 ingatlan adásvétel történt, összességében az első negyedévben több mint 37 ezer tranzakció zajlott a hazai lakóingatlan-piacon – áll a Duna House tranzakciószám becslésében.

A negyedéves számok a 2008-as válság óta a legerősebb évkezdésnek bizonyulnak, és megalapozzák a Duna House által az idei évben várt 160-180 ezres éves ingatlanpiaci tranzakciószámot. Mint olvasható a becslésben, az éves szezonalitást tekintve március számít az egyik legerősebb hónapnak.

Duna House - évkezdés

Ugyan a 2018 márciusi becslés megközelítőleg három százalékkal elmaradt az előző két év márciusának értékétől, összességében 1 és 5 százalékkal több adásvétel történt az első negyedévben, mint 2016-ban és 2017-ben.