Tízből négy lakáshitel már fogyasztóbarát

 

A Magyar Nemzeti Bank friss statisztikája azt mutatja, hogy tíz új lakáshitelből már négy fogyasztóbarát. A tavaly bevezetett hiteltermék egyre népszerűbb a lakosság körében. A minősítés célja a tudatos hitelfelvétel népszerűsítése mellett a kiszámíthatóság biztosítása.

„Mostanra elmondható az, hogy összesen kilenc bank folyósítja, illetve a teljes takarékszövetkezeti hálózatban is elérhetők minősített fogyasztóbarát termékek. Az eddigi adatok azt mutatják, hogy közel 40 milliárd forintnyi fogyasztóbarát hitelt folyósítottak a hitelintézetek, legtöbben használt ingatlan vásárlásra fordítják, fennmaradó részben hitelkiváltásra, új lakásra, vagy házépítésre” – nyilatkozta Fülöp Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője az M1 Forint, fillér című magazinjában.

Bankonként eltérő az igényelhető a kölcsön

Érdemes megnézni azt, hogy melyik pénzintézetnél, milyen célra igényelhető a kölcsön, ez bankonként ugyanis eltérő lehet – állítja Kovács Annamária.

„Ezek a minősített lakáshitelek elsősorban lakhatás céljára alkalmas ingatlanok finanszírozására vonatkoznak. Elképzelhető, hogy az egyik hitelintézetnél csak vásárlásra, a másiknál akár építésre is, vagy akár építési telek vásárlására is használhatják az ügyfelek” – közölte Kovács Annamária, a Takarék Csoport jelzáloghitel fejlesztési vezetője.

Hosszú távon kiszámítható törlesztőrészlet

A Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek fix kamatperiódust kínálnak az ügyfeleknek. Ez azt jelenti, hogy a futamidő alatt mindig ugyanannyi lesz a hitel törlesztőrészlete. A legrövidebb kamatperiódus három év lehet.

„A Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek kamatperiódusa legalább 3-5, vagy 10 évre fixált, illetve a teljes futamidőre fixált kamatozással lehet ezt elérni, tehát hosszútávon kiszámítható törlesztőrészlettel nyújtják ezt a hitelintézetek” – mondta a szakértő.

A hitelkérelem napján érvényes fix kamatot fizeti az ügyfél

A leggyakrabban igényelt átlagos kölcsönösszeg 10 millió forint. Az ügyfél a teljes futamidő alatt a hitelkérelem napján érvényes fix kamatot fizeti.

„Egy 10 milliós fogyasztóbarát lakáshitel esetében, kamatkedvezményekkel együtt, ha a futamidő 20 év, akkor 5 éves kamatperiódus mellett ez már 58 ezer forint havi törlesztőrészlettel elérhető” – közölte Árva András, a K&H Bank Zrt. lakossági marketingvezetője.

Az ingatlan értékbecslésétől számított 15 munkanapon belül a banknak el kell végeznie a hitelbírálatot. Pozitív elbírálás esetén két munkanapon belül folyósítani kell a hitel összegét az ügyfelek részére. A „fogyasztóbarát” jelző azonban nem csak a gyors ügyintézésre vonatkozik.

„Csak az a hitel kaphatja meg a fogyasztóbarát minősítést, amelynek a kamatfelára nem haladja meg a 3,5 százalékot. Ezt egy referencia érték fölé kell érteni, ha a referenciaérték éppen egy példában rgy százalék, akkor a hitel kamata nem haladhatja meg a 4,5 százalékot” – nyilatkozta a szakértő.

Speciális kedvezmény

A kölcsön a futamidő alatt bármikor előtörleszthető, ennek a díja jelentősen alacsonyabb, mint a piaci alapú hitelek esetében.

„A futamidő alatt bármikor visszafizethető, ebben az esetben maximum egy százalék előtörlesztési díjat számíthatnak fel a bankok, és még egy speciális kedvezmény is van, amennyiben valamilyen lakástakarékpénztári megtakarításból fizeti vissza az ügyfél a hitelt, akkor azt díjmentesen kell a bankoknak elvégezniük” – mondta Árva András.

Az MNB online felületén összehasonlíthatók a hitelajánlatok

A Magyar Nemzeti Bank indított egy dedikált weboldalt, amely a minositetthitel.hu  címen érhető el. Az oldalon egy kalkulátor segít abban, hogy táblázatos formában lássuk, milyen fogyasztóbarát ajánlatokat tudnak kínálni a bankok – közölte Fülöp Zsuzsanna.

A korábban felvett, piaci alapú lakáshiteleket érdemes újraszámolni, hiszen a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel kedvezőbb kamatozású, olcsóbb konstrukciója jelentős megtakarítást hozhat a családi kasszában.