Ennyit szánunk az idei nyaralásra

 

Idén átlagosan 165 ezer forintot terveznek költeni nyaralásra a magyarok, 16 százalékkal kevesebbet a tavalyinál, a legtöbbet költők középkorúak, akik szívesen járnak vissza a bevált helyekre – derült ki egy kutatásból.

A magyarok nem bíznak a privát szállásokban, 99 százalékuk szállodákban, motelekben, vendégházakban foglal szállást. A megkérdezettek 73 százaléka belföldön tervez kikapcsolódást az idei szabadsága alatt. A felmérés szerint  a legnépszerűbbek 62 százalékkal a 2-3 napos szállodai ajánlatok, öt napot pedig a választ adók 27,5 százaléka tölt el gyógy-, és wellness-szállodában. A megkérdezettek több mint fele évente többször is elutazik. A felmérésből az is kiderült, hogy a magyarok 75 százaléka félpanziós ellátást választ a nyaralás alatt – áll a Danubius Hotels megbízásából a nyaralási szokásokról készített online kutatás eredményeiből.

A három legnépszerűbb gyógyvízzel rendelkező fürdőváros sorrendben Hévíz (70 százalék), Zalakaros (56 százalék) és Bükfürdő (53 százalék) lett. A kutatás kitért a gyógyvizek ismertségére is. Magyarországon jelenleg 207 gyógyvíz van, ebből a megkérdezettek mindössze 10-15-öt tudtak felsorolni. A magyarok a gyógyvizeket nem aknázzák ki eléggé az egészség érdekében: a lakosság fele évente egy-két alkalommal jut el hagyományos fürdőbe, és négy emberből egy soha. Ráadásul a felmérés szerint ez nem pénz kérdése, a magasabb jövedelműek 25 százaléka soha nem keresi fel a termálvizeket.

Akik mégis látogatják a gyógyvizes fürdőket, azoknak a 78 százaléka csak pihenést és kikapcsolódást keres, de a stresszoldás ezen formáját is csak a válaszadók húsz százaléka teszi havi rendszerességgel vagy annál gyakrabban. Nem meglepő adat, hogy megelőzési célzattal inkább az idősebb korosztály érkezik (55 százalék), erre a középkorúak és fiatalabbak közül csak 38 százalék gondol.

A Danubius Hotels a nyaralási és a wellnessezési szokásokról készített online felmérésében több mint 5000 fő vett részt 2018. január–februárban, a teljes kutatás itt olvasható.